Holnap rajtol a 16. Európa-bajnokság

facebook megosztás

Erősebb forgalomra számítanak a pénteken rajtoló foci Európa-bajnokság ideje alatt a helyi kocsmák tulajdonosai. A megkérdezett kanizsaiak már nagyon várják a sporteseményt, és a többség szívesebben nézi közösségben a mérkőzéseket, mint egyedül.

A török és az olasz válogatott mérkőzésével, pénteken este kilenc órakor startol a 16. Európa-bajnokság. A megmérettetésnek Magyarország az egyik házigazdája.

– Bízom benne, hogy a csapatunk nem fog csalódást okozni. Talán pontokat fogunk szerezni, a realitás talaján maradva, szerintem tisztesen helyt fogunk állni – fogalmazott Őri Árpád.

Találkoztunk olyan kanizsaival, aki Budapesten szurkol majd a magyar csapatnak.

– Igazság szerint 12 darab jegyem volt az Eb-re, de sajnos a vírushelyzet miatt nem tudok részt venni, ezért a jegyeket el kellett ajándékoznom olyan embereknek, akik el tudnak menni. Mindenképpen elmegyek Pestre, a felvonuláson részt fogok venni, tehát ott leszek, maximum kivetítőn fogom nézni a mérkőzést, de ugyanúgy csatlakozok a szurkolókhoz ؘ– mesélte Lőrincz László.

Nem csak a fővárosban, de Nagykanizsán is sok szurkolót várnak a vendéglátóhelyek kivetítői elé.

– A korábbi évek tapasztalata alapján azért erősebb napokra számítunk, mert azért sok focihoz köthető ember jár ide, aki focizott valahol, vagy köze van a focihoz, vagy valakije focizik. Tehát itt azért össze szokott gyűlni a nép – mondta Őri Gergő, a Függönyös tulajdonosa.

A rendező városok közül csak Budapest vállalta, a telt házas rendezést, de kizárólag védettségi igazolvánnyal lesz látogatható az esemény. A magyar csapat kedden kezd, Marco Rossi együttesének ellenfele Portugália lesz.

K.R.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.