Jön a nyári diákmunka

facebook megosztás

Elsősorban a vendéglátás szektorba keresnek diákokat nyárimunkára. A megkérdezett munkaközvetítő cégtől megtudtuk: már most nagy az igény a tanulókra a különböző strandokon, éttermekben és konyhákban.

Nyáron általában háromszor annyi diák jelentkezik foglalkoztatásra, mint az év más évszakaiban – mondta el Asztalos Eszter kirendeltségvezető. A fiataloknak 15 éves koruktól van lehetőségük dolgozni. A nyári hónapokban áruházi kisegítésre és a Balatonra várják a nappali tagozatos tanulókat.

– Van, aki nem szeretne messze menni, de van olyan is, aki kifejezetten arra vágyik, hogy elmenjen a Balaton partra, ahol biztosítunk neki szállást. Ez egy kisebb nyaralás is úgymond, hogy a szabadidejében ott marad a szálláson és van lehetősége a Balaton parton szórakozni – nyilatkozta Asztalos Eszter, a Meló-Diák kirendeltségvezetője.

Hajdu Zsigmond azért szereti a diákmunkát, mert rugalmas időbeosztással, elég sok pénzt kereshet néhány hét alatt. Ezen kívül tapasztalatszerzésre és kapcsolatépítésre is alkalmas ez a tevékenység.

– Olyan szempontból mindenképp jó, hogy kicsit belelátnak például az áruházak színfalai mögé, nyilván megismerik az üzletvezetőket, embereket. Mindenképp lehet kapcsolatépítésnek nevezni, mert emberekkel dolgoznak, megismerik őket – mesélte Hajdu Zsigmond Bálint.

Jelenleg diákként minimum bruttó 963 forintot kereshetnek óránként, de a balatoni strandokon akár 1300-1400 forintos órabért is megkaphatnak a fiatalok. Ebből az összegből csak a személyi jövedelemadót vonják le.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.