Két oltással vagy teszttel az Adriára

facebook megosztás

Bár Magyarország általánosságban nem javasolja a külföldre utazást a világjárvány miatt, idén is sokan készülnek a szomszédos tengerpartra pihenni. A fürdőruhán, a naptejen és a szokásos okmányokon kívül, a védettségi igazolványunkat se felejtsük otthon!

A beutazás azoknak a legegyszerűbb, akik mindkét oltásukat megkapták, és így érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkeznek. Ebben az esetben a határon csak fel kell mutatni a narancssárga-zöld plasztikkártyát, valamint a papíralapú oltási igazolványt, amelyen mindkét oltás dátuma szerepel. Fontos, hogy az oltóanyagok között Horvátország nem tesz különbséget, és a második oltás után nem kell várni, akár már másnap utazhatunk. A 12 év alatti kiskorúak mentesülnek a tesztelési és karantén-kötelezettség alól, amennyiben szüleik vagy felnőtt kísérőjük társaságában utaznak, és ők rendelkeznek az előírt dokumentumokkal. A betegségen való átesettséget igazoló magyar védettségi igazolványt a horvát hatóságok nem fogadják el, kizárólag az oltással kapott igazolást.

Az oltottságot igazoló, érvényes védettségi igazolvány tulajdonosa Horvátország területén ugyanolyan jogokat, kiváltságot élvez, s ugyanazon szolgáltatások igénybevételére jogosult, mint a horvát védettségi igazolvány birtokosai.

Azok, akik nem oltatták be magukat a mintavételtől számított 72 óránál nem régebbi, negatív teszttel, vagy a mintavételtől számított 48 óránál nem régebbi, az EU-által elfogadott antigén-alapú gyorsteszt felmutatásával juthatnak a határon túlra. A tesztelési kötelezettségnek eleget tesz az a személy is, aki már átesett a COVID betegségen és azt a határátlépés idején igazolni tudja. Ezt megteheti 180 napnál nem régebbi, de az utazást megelőzően legalább 11 nappal korábban kiállított pozitív PCR teszttel vagy antigén-teszttel, vagy a fertőzésen való átesettséget hitelt érdemlően igazoló orvosi igazolással.

Horvátországban is hasonló maszkviselési kötelezettségekre kell számítani, mint hazánkban. Üzletekben, zárt és hivatalos helyeken, egészségügyi ellátás során viselni kell a védőeszközt, valamint olyan nyílt helyeken is, ahol nem lehetséges a másfél méteres biztonságos távolság betartása. Az éttermek és egyéb vendéglátó egységek használata azonban jelenleg nincs oltási igazoláshoz kötve.

A beutazással kapcsolatos információk, valamint a járványügyi szabályok is folyamatosan frissülhetnek, ezért a konzuli szolgálat weboldalán érdemes közvetlenül utazás előtt is tájékozódni.

Körtvélyessy Vivien              

(Borítókép: Horváth Zoltán)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. június 18-án megjelent számában olvasható.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.