Komolyzene csalogatta a hallgatóságot a főtérre

facebook megosztás

Újra muzsikaszó várta az érdeklődőket az Erzsébet téren. A Kanizsai Kulturális Központ a korlátozó intézkedések feloldását a Fentős Ferenc Kamarazenekar koncertjével ünnepelte.

 „Grand Opening – Összefogás” elnevezést viseli az a kezdeményezés, ami országosan több helyszínt is érint, és azt hirdeti, hogy végre a hátunk mögött hagyjuk a vírus okozta nehéz időszakot. Nagykanizsán komolyzene csalogatta a hallgatóságot a főtérre.

A Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségét támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kulturális Államtitkársága és a Nemzeti Művelődési Intézet is. Ez a Grand Opening, ezzel szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki kitartott és különösen a nagykanizsai közönségnek, aki velünk együtt ünnepel – mondta Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója.

A zenekar 2014-ben alakult, kizárólag vonós kamarazenét játszanak, klasszikus, barokk, romantikus és kortárs műfajokban.

Fantasztikusan jó érzés, örültünk, amikor megtudtuk a lehetőséget, hogy újra muzsikálhatunk. A kollégák is nagy lelkesedéssel vágtak bele a próbaidőszakba. Nagyon szép műveket találtunk, igyekeztünk olyan műveket hozni, amiket a közönség most így elsőre szívesen fogad, ismert dallamokat próbálunk játszani. Nagyon örültünk, hogy láthatjuk egymást, hogy újra együtt muzsikálhatunk – mesélte Balogh Tünde, a Fentős Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetője.

A KKK további színes, zenés rendezvényekkel készül a városban, a nyáresti, szerenádhangulat felidézésével.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.