Lélekmozgató Fotópályázaton különdíjat nyert Boros Károlyné

Különdíjat nyert Boros Károlyné amatőr fotós a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége által kiírt Lélekmozgató Fotópályázatán. A versenyen a parasportokon kívül a fogyatékos emberek világát bemutató fényképekkel is lehetett indulni.

A Magyar Ápolási Egyesület Zala megyei elnöke néhány évvel ezelőtt kezdett el fotózni, azóta több pályázaton is szép eredményeket ért el. Boros Károlyné elmondta: nagyon örült, amikor meglátta a kiírást, mert ritkán van lehetősége hasonló képek publikálására. A témával kapcsolatban rögtön eszébe jutottak ezek, a már korábban készült fényképei. A kanizsai kórház pszichiátriai osztályának főnővére szerint fontos, hogy az emberek lássák: kerekesszékkel is élhetünk teljes életet.

– A fotókat, ahol az anya és a gyermeke található, a községünkben, Fityeházon készítettem. Mentem egy 100 éves cseresznyefát lefotózni, mert egy sorozatfelvételt készítettem erről a fáról, hogy télen hogy néz ki. Út közben találkoztam velük, ahogy szánkóztak. nagyon meghatódtam és nagyon jó érzéssel töltött el, hogy az édesanya itt szánkóztatja a lányát. Annak ellenére, hogy fogyatékos, mégis teljes életet élnek. Ugyanúgy tud foglalkozni a gyermekével, mint bármely más személy – fogalmazott Boros Károlyné, a Magyar Ápolási Egyesület Zala megyei vezetője.

K.V.

(Fotók: Boros Károlyné)