Nagykanizsán folytatja országjárását Dobrev Klára
Nagykanizsán folytatja országjárását Dobrev Klára. A DK miniszterelnök-jelöltje hétfőn az Ady utcán tart fórumot. Az esemény kapcsán ma tartott sajtótájékoztatót Horváth Jácint, a párt választókerületi elnöke. Az őszi ellenzéki előválasztáson is induló kanizsai politikus hangsúlyozta: méltatlan az a hangulatkeltés, amelybe Szabó Szilárd, a helyi Fidesz-frakció vezetője kezdett a rendezvény kapcsán.
A megjelent tudósítások szerint szombaton tartott sajtótájékoztatót Szabó Szilárd, az eseményre a Kanizsa Médiaház nem kapott meghívót. A Fidesz kanizsai frakcióvezetője itt László Imre, a DK egészségpolitikusa által az ATV-ben tett kijelentésre reagált, miszerint 90-100 kórház is megfelelő szakmai színvonalon tudná teljesíteni a fekvőbeteg-ellátást. Szabó Szilárd szerint Dobrev Klára hétfői fórumán a párt képviselőinek nemet kell mondaniuk a kórházbezárásokra.
Horváth Jácint szerint, mielőtt Szabó Szilárd kiállna a nyilvánosság elé, és – ahogy a DK Zala 3. választókerületében indított jelöltje fogalmazott – sületlenségeket beszélne, érdemes lenne tájékozódnia arról, hogy mit is tett a baloldali kormány a kanizsai kórházért.
– Pont akkor, amikor egy járványhelyzet után vagyunk, s az egészségügyi dolgozók heroikus küzdelmet folytattak az elmúlt másfél évben azért, hogy a lakosság minél jobban vészelje át a járványt, ilyenkor nem illik ilyennel riogatni az embereket. Ugyanakkor csattanós válasz egyben erre a valótlanságokat tartalmazó nyilatkozatra vagy feltételezés halmazra, hogy a baloldali kormány, 2010 előtt, az eddigi legnagyobb támogatást adta a kanizsai kórháznak. Emlékezzünk rá: a kórház főépületének felújítása, sürgősségi osztály kialakítása, mintegy három és fél milliárdos kormányzati támogatást kapott – nyilatkozta Horváth Jácint, a Demokratikus Koalíció képviselőjelöltje.
Horváth Jácint hozzátette: a vádaskodás helyett Szabó Szilárd inkább tanulmányozza a Kásler Miklós által vezetett minisztérium legújabb munkaanyagait, és azzal kapcsolatban álljon a sajtó elé.
M-B.Gy.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Súlyos szóváltások jellemezték a közgyűlést
2023. szep. 29. 19:26Az a sok rágalom, amit a Fidesz a cégvezetőkre zúdít, az már elviselhetetlen – fogalmazott Fodor Csaba a csütörtöki közgyűlés kapcsán. Az ÉVE-frakcióvezetője szerint a kormányoldal elindította a kampányt, ennek volt köszönhető, hogy a polgármester Czirákiné és Fodor Csaba spanyolországi útját negatív színben tüntette fel a tanácskozáson.
Lekerültek az állványok is
2023. szep. 29. 15:25Elkészült a BLG fejlesztése. Az összesen 7 intézményt érintő, 1,3 milliárdos energetikai projekt átadás-átvételi időszaka ma zárult. A beruházás fő helyszínei a Batthyány-gimnázium és az Attila utcai óvoda, bölcsőde voltak, ezeknél megújult a tető, kicserélték a nyílászárókat és napelemet is felszereltek.
Rongálás - bérelhető roller volt az "áldozat"
2023. szep. 28. 16:56Megrongáltak egy elektromos rollert az Eötvös téren. A közösségi eszközöket idén nyáron helyezték üzembe Nagykanizsán, azonban ilyen esetre eddig nem volt példa. Pongrácz Tamás, a Bird Magyarország területi vezetője szerint a nem rendeltetésszerű használat miatt sérülhetnek meg a kétkerekűek.
Megoldódhat a Török kút helyzete
2023. szep. 28. 16:41Megoldódhat a Török kút sorsa a következő hónapokban. Nagykanizsa köztéri alkotásának másolata az önkormányzat által biztosított forrásnak köszönhetően kerülhet az eredeti helyére, a Deák térre.
Fejlesztések és a spanyol út- ülésezett a testület
2023. szep. 28. 16:34Mintegy 30 millió forint lesz a 2024-es Város Napjára, új járdát kap a Szent Rókus utca és a Rozgonyi-óvoda nyílászáróinak cseréje is elindulhat – egyebek mellett ezekről döntöttek a frakciók a mai közgyűlésen. Ismét a helyi politika kereszttüzébe került Czirákiné Pakulár Judit, a Városfejlesztő ügyvezetője. Az ülésen Fodor Csaba annak a lehetőségét is bejelentette, hogy a dél-zalai Fidesz közösségi oldalán megjelent állítások miatt, jogi lépéseket tesznek.
Percről percre a soron kívüli közgyűlésről (folyamatosan frissül!)
2023. szep. 28. 08:43Mindössze 17 pont kerül ma a városatyáké elé, megfelelve az utóbbi hetek tendenciájának, azaz főszerepben a fejlesztésekkel.
Bizottsági döntések
2023. szep. 27. 21:25Szavazott az Ügyrendi, Jogi, Nemzetpolitikai és Közrendi Bizottság az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatos rendeletekről, a garázsbérleti szerződés jóváhagyásáról, valamint a Petőfi 42. szám alatti ingatlan értékesítéséről a mai ülésén. A grémium összesen kilenc pontban hozott döntést.