Nem a közgyűlésre, igen a Facebook-posztokra

facebook megosztás

Június 5-én ismertette Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy az önkormányzatok a korábbi, a veszélyhelyzet előtti rendnek megfelelően ülésezhetnek, így június 15-től megszűnik a polgármestereknek biztosított teljhatalom. Az Éljen VárosuNk! Egyesület már a legelső napra soron kívüli közgyűlést kezdeményezett, ezt azonban Balogh László polgármester – az indítvány tartalmi és formai hibái miatt – nem hagyta jóvá.

Teljesen felesleges volt eddig fenntartani a különleges jogrendet – említette a Kanizsa TV Híradójának a feloldás kapcsán Fodor Csaba, az Éljen VárosuNk! Egyesület frakcióvezetője. Kiemelte: bőven lesz munka, mivel tavaly november óta számos olyan rendeletet hozott a polgármester, amelyek túlmutatnak a veszélyhelyzet által indokolt döntéseken. Az ügyben június hetedikén kerestük Balogh László polgármestert, aki később jelezte: a közösségi oldalán hozza nyilvánosságra véleményét, míg Bizzer András alpolgármester és Szabó Szilárd, a Fidesz- frakció vezetője, ebben a témában nem kívánt nyilatkozni.

Nem kellett aztán sokat várni, hogy meghozza az első vitát a közgyűlési zöld jelzés: június 8-án az ÉVE-frakció bejelentette, készen állnak arra, hogy a jogszabályok által engedélyezett első napon megtartsák az ülést. Balogh László és a Fidesz-frakció erre válaszul azt kérte, hogy az időpontot 2021. június 15. 08.00 órára vagy 2021. június 16. 14.00 órára módosítsák, mivel a kormánypárti városatyák többségének nem volt megfelelő az eredeti terv. Azt nem tudjuk, hogy milyen válasz jött az ÉVE részéről – a polgármesteri poszt szerint elutasító – a módosítási kérelemre, az viszont tény, Balogh László két nappal később a kérés, kérdés helyett már kijelentett. „A Dr. Károlyi Attila, Horváth Jácint, Dr. Fodor Csaba és Dr. Schauta Marcell bizottsági elnökök által benyújtott kérelemben azonban az SZMSZ 8.§ (12) bekezdésében foglaltaknak megfelelően nem jelölték meg a rendkívüli összehívás indokát, így kérésüknek tartalmi és formai hibák miatt nem áll módomban eleget tenni…a közgyűlés soros ülésének időpontja minden hónap utolsó csütörtökje, ezért a soros közgyűlést 2021. június 24-re hívom össze.”

Jött is az online viszontválasz az ÉVE részéről: „Időhúzás – sárga lap a polgármesternek már a kezdő sípszó előtt” címmel. A poszt szerint a labdarúgó Európa-bajnokságnak is köze lehetett a halasztáshoz. Margóra: 15-én 18 órakor mérte össze tudását Magyarország Portugáliával. „…először semmi kifogása nem volt a 15-e ellen, csupán annyit kért, hogy ne 14 órakor legyen, mert az ő frakciójukban többen nem tudják átszervezni a munkahelyi elfoglaltságukat. Ha deja vu érzése lenne, ne csodálkozzon: a választási győzelmünk után is addig húzta az időt az első közgyűlés összehívásáig, ameddig csak lehetett. Mi a lehető legkorábbi időpontban közgyűlési munkát szeretnénk végezni 7 hónap után, míg másoknak lehet, hogy a megváltott meccsbelépők a fontosak?” – olvasható az Éljen VárosNk! Egyesület közösségi oldalán.

Június 11-én aktív napja volt Balogh Lászlónak és/vagy a kabineti tagoknak, hiszen a közgyűlési bejelentés, valamint annak fogadtatása mellett beszámoltak az új zalai buszokról, a Covid-adatokról, Kanizsa József legújabb kötetéről, valamint a Kanizsa Aréna működési struktúrájáról. Utóbbi újabb vitákat gerjesztett. A polgármester írásában azt emelte ki, hogy szerinte az ÉVE-frakció számtalan alkalommal megkérdőjelezte a csarnok létjogosultságát. Hozzátette azt is, hogy „vezetésemmel folyamatosan zajlottak az egyeztetések a szakemberekkel, s a hosszú tárgyalási folyamat eredményeként sikerült felállítani egy olyan működési struktúrát, amely a biztonságos, hosszú távú üzemeltetés mellett azt is garantálja, hogy a létesítmény igazi közösségi térként funkcionálhasson.”

Két nappal később az Éljen VárosuNk! Egyesület oldalán megjelent az az egyoldalas üzemeltetési terv, amellyel az ötpárti frakció szerint Balogh László megindokolta a két új cég alapítását, amelyek a Kanizsa Arénát működtetnék. „Ha van ennél több, nem tartja érdemesnek frakciónk és az Önök orrára kötni. Pénzügyi adat nincs benne, konkrét üzemeltetési leírás sem. Üzleti tervet is hiába keresünk. Emlékezzünk, hogy korábban, a 2019-es választások előtt már közel 30 millió Ft-ot elköltöttek az előkészítésre…Hogy mi indokolta a rendkívüli sürgősséget, ami nem várhatott volna az általunk javasolt keddi közgyűlésig (2 munkanap), nem sikerült igazán indokolnia Balogh Lászlónak. Talán megint a fideszes haverok helyzetbe hozása?”

Erre válaszul Balogh László azt kérte az ÉVE képviselőitől „az üres frázisok puffogtatása helyett tárják a közvélemény elé az új sportcsarnok üzemeltetésével kapcsolatos elképzeléseiket! Fejezzék be végre a felelősség áthárítását, s próbáljanak meg a Kanizsa Arénára lehetőségként és ne nyűgként tekinteni!”

Mikó-Baráth György

(Borítókép: Horváth Zoltán)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. június 18-án megjelent számában olvasható.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.