Országos tanulmányi sikert ért el Benkő Dániel, a Cserháti-iskola diákja

facebook megosztás

Országos tanulmányi sikert ért el Benkő Dániel, a Cserháti-iskola diákja. A végzős, és négy éven keresztül színjeles bizonyítványt szerző fiatal a távközlést tanulók versenyének döntőjében a harmadik helyen zárt. Az ÁSZÉV fináléjába, a vidéki iskolák delegáltjai közül, csak a Cserháti-technikum nebulói jutottak be az elmúlt években.

Az országos Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenye egy komplex, kétfordulós megmérettetés. A diákoknak emelt szintű feladatokat kell megoldaniuk. Dani esetében például elektrotechnikai, távközlési, és programozói ismeretekre is szüksége volt ahhoz, hogy végül a dobogó harmadik fokára állhasson.

 – Egy ilyen rangos versenyre nem egy hónap alatt készül fel az ember. Mondhatjuk, hogy én a négy év során erre készültem. Tudatosan „csak” az utolsó két évben. Akkor már nem csak az iskolai foglalkozásokon, hanem külön, tanórák után is – mondta Benkő Dániel, a Cserháti-technikum diákja.

A felkészítő tanárok szerint Dani sikerében, példás szorgalma mellett, az is közrejátszott, hogy korábban már több országos versenyen bizonyított.

Az alapokat sikerült átadni számára, illetve neki elsajátítani. Nagyon-nagyon fogékony az új ismeretekre. Így azt kell mondanom, hogy a tehetséggondozás keretén belül kiváló alanynak bizonyult, hiszen nagyon sok versenyen eredményesen szerepelt. Többek között országos versenyeken is, például a PENdroid-on, s most az ÁSZÉV versenyen, ami egy nagyon nehéz és komplex megmérettetés – nyilatkozta Gábris Jácint, a Cserháti-technikum felkészítő tanára.

A felkészülés során a tehetséges diák és tanárai az ÁSZÉV-en korábban alkalmazott feladatsorokat is átnézték.

– Kidolgoztuk a feladatokat, s ezek alapján, amit lehetett, azt begyakoroltuk. Sajnos érnek minket is meglepetések az új versenyeken, hiszen mindig új feladatokat állítanak össze. De úgy gondolom szépen megoldotta Dani, ettől függetlenül. Az volt a lényeg, hogy egy gondolkodásmódszert tanuljon meg – mesélte Pál Marcell, a Cserháti-technikum felkészítő tanára.

Dániel mérnökinformatikus szakon szeretne továbbtanulni. Erre már csak azért is jó esélye van, mert az ÁSZÉV-en elért sikerének köszönhetően 100 többletpontot kap a felvételihez.

H.R. – M-B.Gy.

(Képek: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.