Tegnap ünnepelték a kukások világnapját

facebook megosztás

Hagyományteremtő céllal, Magyarországon az elsők között ünnepelte a kukások világnapját június 17-én a Netta-Pannonia Kft. A társaság szerint ez egy remek lehetőség, hogy felhívják a figyelmet erre a hivatásra, valamint köszönetet mondjanak a cég dolgozóinak.

Sikerült úgy megoldani az elmúlt másfél évet, hogy a szolgáltatásainkban nem kellett minőségi csökkenést eszközölni - fogalmazott Plander Zsófia. A szolgáltató projektmenedzsere kiemelte: azért, hogy a lakosság semmiben ne szenvedjen hiányt, részlegek közötti, munkaerő-átcsoportosításokkal végezték el a feladatokat, ezzel pedig a munkatársaik sokszor nem mindennapi teljesítményt nyújtottak.

– A kukások világnapját, ami június 17-én kerül megrendezésre minden évben, Magyarországon itt az elsők között próbáltuk életre hívni, és egy hagyományteremtő céllal is. Annak érdekében, hogy megköszönjük és elismerjük azt a munkát, amit itt a kollégák és a szakma végez egész évben. Kiemelten és főleg: itt az elmúlt másfél évre tekintettel – nyilatkozta Plander Zsófia, a Netta-Pannonia Kft. projektmenedzsere.

A világnapon a jó hangulatról többek között egyedi tortával és street-food ételekkel gondoskodtak a nagykanizsai, valamint a nagyatádi telephely munkatársainak.

– Rövidített munkaidő volt a kollégáknak, ugyanakkor az ügyfeleknek egy jelképes kis ajándékot is adtunk, akik ma betértek hozzánk. Illetve a munkavégzésünket egy erre a napra, egyedileg készíttetett pólóval végezték mind az irodában ülő kollégák, mind pedig a kint, terepen dolgozó kollégáknak minden egyes tagja. Illetve az autók feldíszítve, egyedi autós zászlókkal vonultak ki a munkavégzésre. Ezt követően pedig, miután mindenki beért a munka után, egy street-foodos vendéglátással vártuk valamennyi kollégánkat – tette hozzá Plander Zsófia.

A pozitív fogadtatásnak köszönhetően a Netta Pannonia Kft. a következő években is, hasonló módon szeretne megemlékezni a kukások napjáról.

K.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.