Trianonra emlékeztek Nagykanizsán

facebook megosztás

Mi mindig felálltunk, és mindig építettünk. Országból hazát – emlékeztetett Balogh László, Nagykanizsa polgármestere a trianoni békediktátum aláírásának 101. évfordulóján tartott megemlékezésen. Mint ismert: az 1920. június 4-én aláírt döntés értelmében hazánk elvesztette területének kétharmadát és lakosságának csaknem 60 százalékát.

„Egy test a mi hazánk, eleven valami. Nem lehet azt csak úgy vagdalni, toldani”

Babits Mihály: Áldás a magyarra című költeményét Micsinai Dominik tolmácsolásában hallhatták az emlékezők a nemzeti összetartozás napján, Nagykanizsán. A magyar történelem lélekgyötrő traumák, kibeszéletlen, sorsrontó tragédiák hosszú láncolata – ezzel a gondolattal kezdte beszédét a Nagy-Magyarország Emlékműnél Balogh László.

– Mi, akik megjártuk a poklot, és oly sokszor hullottunk darabokra, a józan ész szerint és áruló remények szerint már nem szabadna, hogy létezzünk. Mert nincs oly erő, nincs oly akarat és hit a világon, amely képes lenne Muhi után felállni, és a mohácsi vészt követően királyt temetni, Nagymajtény után küzdeni, Világos után gyászolni, Trianon után életben maradni – fogalmazott Balogh László, Nagykanizsa polgármestere.

Mi mégis élünk, mert gyászoltunk, poklot jártunk, sirattunk, de mindig felálltunk és építettünk – hangsúlyozta beszédében a város első embere.

„Bár a lényeget, még nem értheted. Amig nem éltél nehéz éveket. De történjen bármi, amig élünk, s meghalunk. Mi egy vérből valók vagyunk”

A Kanizsai Fiatalok Közösségének műsora után a térség országgyűlési képviselője mondott beszédet a nemzeti összetartozás napján.

– Az emlékezés most, 101 évvel az események után éppen annyira aktuális, mint a centenárium idején volt. Ma sem fájnak kevésbé a sebek, mint akkor. Ma sem hiányzik kevésbé Kassa és Eperjes, Munkács és Beregszász, Kolozsvár és Brassó, Szabadka és Lendva. És nem a kövek. Nem csak az épületek, a szántók, az erdők. Hanem az emberek. Maguk az emberek. Azok az emberek, akik magukat a magyar nemzet részesének tekintették és tekintik, és akik generációk óta idegen országot kénytelenek építeni tehetségükkel és életükkel – mondta  Cseresnyés Péter miniszterelnöki biztos, országgyűlési képviselő.

A megemlékezés koszorúzással zárult.

V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.