Újra megnyithatja kapuit a Kanizsai Nyári Színház a HSMK-ban

2021. jún. 16.

Újra megnyithatja kapuit a Kanizsai Nyári Színház a HSMK-ban. A színházrajongók az első előadásra már megválthatják a jegyeiket a művelődési központ információs pultjában.

A kezdő darabot, a Lili bárónő operettet, június 24-én, két felvonásban tekintheti meg a közönség. A programok július 7-én folytatódnak, akkor a Duna Művészegyüttes néptáncszínháza fogadja majd a nézőket. Az intézmény idei sorozatát augusztus 25-én a Nő a tét! című zenés vígjáték búcsúztatja majd. A szabályok szerint a résztvevőknek a védettségi igazolvány továbbra is kötelező, a maszkhasználat viszont már választható az előadások ideje alatt.

– Arra törekedtünk, hogy a könnyedebb műfajt válasszuk. Az operett sem a drámák közül való. A Duna Művészegyüttesnek ez a néptáncszínházi előadása pedig rendkívül aktuális, hiszen a trianoni veszteségeket dolgozza fel egy táncszínházi bemutató formájában. A Gergely Theáter Nő a tét! című zenés vígjátékáról pedig azt gondolom, hogy nem kell többet mondani, habkönnyű és a rekeszizmokat megdolgoztató, nevetésre ingerlő előadásnak nézünk elébe – nyilatkozta Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója.

H.R.

(Borítókép: Kanizsa TV)