Vendéglátás: egyre mélyebben az erszényben

facebook megosztás

A magyarországi infláció volt a legmagasabb az unióban 2021. áprilisában a KSH adatai szerint. E hónapban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 %-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál. A drágulásnak pedig még nincs vége – mondják a szakemberek.

Az újranyitással, a járvány elleni védekezés enyhítésével ismét beindult az élet, mellyel a fogyasztói árak emelkedése is tapasztalható. A vendéglátóiparban is érezhető e hatást. A megkérdezett vendéglátósok elmondták, hogy bár a szektorban továbbra is rengeteg a kiszámíthatatlan tényező, egyelőre nem terveznek újabb áremelést. Ha azonban rákényszerülnek akár további 10 százalékos drágulás is előfordulhat – számolt be lapunknak Kiss József a Kaszinó Étterem üzletvezetője.

Amíg bírjuk, igyekszünk tartani az árainkat

Valószínűsíthető, hogy valamikor újra árat kell emelnünk az alapvető élelmiszerek folyamatos drágulása miatt. Ennek az lehet a vonzata, hogy az éttermi árakon is látni lehet majd a növekedést. Május elején már végrehajtottunk egy 10 százalékos áremelést, amivel kompenzálni tudtuk az eddigi költségnövekedésünket. Most már igazából nem tervezünk további emelést, de ha az alapvető élelmiszerek drágulnak, akkor sajnos ismét hozzá kell nyúlnunk az árakhoz. A költségeink nem csökkennek, a bevételünket csak az áremeléssel tudjuk kompenzálni – mondta Kiss József, majd hozzátette: amennyire tudjuk és amíg bírjuk, igyekszünk tartani az árainkat, de ha szükséges lesz 10 százalékot kénytelenek leszünk ismét rátenni az árainkra, akár akarjuk, akár nem. Ezzel a pandémia miatti kiesést pótolni nem tudjuk, hiszen így most csak a jelenlegi költségeink egy részét tudjuk fedezni. Ami a vírus miatt esett ki, azt úgy kell elkönyvelni, hogy az veszteség. Azt már semmi sem fogja tudni visszahozni.

Szeretné megtartani vendégeit a Cserebogár Bár vezetése is, de Bogár Péter szerint a beszállítók is változtak az újranyitást követően. Jelenleg más áron és formában tudják vállalni a szállítást. A korlátozások alatt ugyanis átálltak azokra a szolgáltatókra, akik nagyüzemi konyhákat üzemeltetnek, vagy a kiszállításban érdekeltek.

Célom, hogy megtartsam a vendégeimet

Idén volt egy drágulás bizonyos italok és alapanyagok esetében. A beszállítók is változtak a pandémiás helyzet alatt. Néhány beszállítót megvett egy-két nagyobb, így valóban feljebb mentek az árak. Azt, hogy mi emelünk-e, azt mi döntjük el. Ez attól függ, hogy a piac mit bír el, illetve, hogy mennyire drágultak meg az alapanyagok és az italok. Én úgy gondolom, hogyha a profitunkat elviszi az alapanyagok áremelése, akkor nekünk is emelni kell. A kérdés az, hogy ezt a vendégeink majd hogyan fogják tolerálni – hangsúlyozta Bogár Péter.  

– Úgy vélem ez nem egy turisztikai központ, ahol más a szisztéma. Ott feszegetik már a piac tűrőképességét, mi nem erre játszunk. Indokolt esetben emelek, csak akkor, ha muszáj. Bizonyos italok esetében már megtettünk mi is egy emelést, ami körülbelül 5-10 százalékos növekedés volt az árak tekintetében – mondta a vendéglátóhely vezetője, majd hozzátette: több választási lehetősége lehet egy tulajdonosnak ilyen emelkedésekkor. Egyrészt próbálhat új beszállítókat keresni, és spórolhat az alapanyagokon, de mi ezt nem fogjuk megtenni, mert minőségi alapanyagokkal dolgozunk, és azokat szeretnénk felhasználni a későbbiekben is. A megbízható beszállítókat pedig nem érdemes lecserélni, ezért az árváltozás a vendégen csapódik le, mert jobban bele kell majd nyúlnia a pénztárcájába. Nekem az a célom, hogy megtartsam a vendégeimet. Egyelőre szerencsére nagyjából ugyanazokat a számokat hozzuk, mint tavaly, amikor nyitottunk – mondta a Cserebogár Bár üzletvezetője.

A KSH adatai szerint a Covid19-járvány több termék és szolgáltatás árának alakulására jelentősen hat. 2020 tavaszán a járvány megjelenésével az élelmiszer árak évek óta nem tapasztalt mértékben nőttek. Áprilisban és májusban pedig a korábbi években a megszokottnál jobban emelkedett az olyan, hosszabb ideig fogyasztható és tárolható élelmiszerek ára, mint a liszt, a rizs vagy a cukor. Egyes frissáruk, mint például a baromfihúsok és a hal tavaszi áremelkedése pedig részben a lezárások miatti logisztikai fennakadásokhoz köthető. Abban mindkét vendéglátóhely egyetértett, hogy a pandémia alatt kiesett időszakot lehetetlen visszahozni, hiszen ezekkel az emelésekkel csak a jelenleg lévő költségeik egy részét tudják fedezni.

Hajnes Rita

(Borítókép és fotó: Horváth Zoltán)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.