Átadták a korszerűsített eszteregnyei polgármesteri hivatalt

facebook megosztás

Hivatalosan is átadták a korszerűsített eszteregnyei polgármesteri hivatalt, valamint a falu közösségi házát tegnap délelőtt. A beruházás összköltsége 69 millió forint volt, ami részben állami támogatásból, részben pedig önkormányzati hozzájárulásból valósult meg.

A hetvenes években épült hivatal energetikája már rég elavulttá vált, az iskolából átalakított közösségi házon pedig az elmúlt 30 évben nem végeztek jelentősebb munkálatokat - tudtuk meg Kele Lajostól. Eszteregnye polgármestere elmondta: az energetikai korszerűsítésnek köszönhetően az épületegyüttes fenntartási költségei is jelentős mértékben csökkennek. A beruházás a megújuló energia felhasználására is gondolt, így napelemrendszer is helyet kapott a tetőn, amivel az épület energiaszükségletének egy részét fedezni tudják.

– Egy 2018-as TOP-os pályázatot nyert önkormányzatunk. 69 millió a beruházás összköltsége, ebből a százszázalékos támogatás a kormány részéről 62 700 ezer forint. A többit önrészből kellett biztosítanunk. Ebből a pénzből újult meg az önkormányzati épület, külső szigetelést kapott, ajtó, ablakcsere is volt, és fűtéskorszerűsítés történt. Ugyanebből a pályázatból megújult a falu közösségi háza, amibe jelen pillanatban védőnő, az orvosi rendelő, a posta, és a könyvtár található. Ezt az épületet is teljesen felújítottuk külső szigeteléssel, nyílászáró cserével és fűtéskorszerűsítéssel – nyilatkozta Kele Lajos, Eszteregnye polgármestere. 

K.R.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.