Drágultak az építőipai alapanyagok de nem csökkentek a megrendelések a kanizsai vállalkozók szerint

Drágult a fa és más alapanyagok is egyre többe kerülnek Magyarországon. A megkérdezett szakemberek bár tapasztalják a változást, egyelőre nincs emiatt kevesebb megrendelésük. Valószínűleg éppen az óriási kereslet és a járványhelyzet miatt kialakult alapanyaghiány okozza a folyamatos áremelkedést.

2016 óta foglalkozik asztalos szakmával Kovács Richárd, aki idén már vállalkozóként dolgozik a piacon. A fiatal faműves elmondta, hogy nem örül annak, hogy megdrágultak az alapanyagok, de szerencsére így sem tudja letenni a munkát, mert bőven akad megrendelés.

– Észrevettük az alapanyagok között a drágulást, de sajnos nem tudunk vele mit csinálni. Követjük és ugyanúgy adjuk az árajánlatokat, csináljuk a bútorokat. Én igazából nem veszem észre, hogy kevesebb bútort kértek volna. Munka ugyanúgy van, nem is kevés. Nem tudom merre fog ez menni. Visszaesik-e vagy megy tovább még felfele – nyilatkozta Kovács Richárd asztalos.

Egyértelműen látszik a nagymértékű drágulás a fürdőszoba és a burkolatok piacán is egy nagykanizsai fürdőszobaszalon munkatársa szerint. Híradónknak elmondta: előfordul, hogy egy-egy terméknél többszörösen módosítják a beszállítási határidőt, aminek következtében szintén áremelés tapasztalható.

– Minden évben van valami fajta drágulás. Általában 5-6, maximum 10 százalékos áremelkedés szokott lenni, és ez minden gyártóra vonatkozik. Az idei évben nyilván látszik, hogy duplázódtak ezek az áremelkedések. Van olyan gyártónk, akinél például most 20 százalékos áremelkedéssel fogjuk bevételezni a termékeket. Azt gondolom ez várható, sőt előrejelzések is vannak, hogy további emelések várhatók – fogalmazott Varga- Boncz Ibolya, a P&S PIPES Kft. értékesítője.

A megkérdezettek szerint a faanyagok a jövőben még tovább drágulhatnak és a szaniter anyagok költsége szintén egyre többe kerülhet, az egyre nagyobb hiány miatt. Orbán Viktor miniszterelnök gyors intézkedést ígért, de jelenleg még nem érkezett rendelet vagy szabályozás ezzel kapcsolatban.

H.R.

(Képek: Kanizsa TV)