Elindult a Kisinas Tábor második turnusa

facebook megosztás

Elindult a Kisinas Tábor második turnusa. Újabb 22, pályaválasztás előtt álló általános iskolás kóstolhat bele a különböző szakmai képzésekbe a nagykanizsai intézményekben.

A táborozók a pedagógiaképzéssel ismerkedhettek meg a Cserháti-technikumban kedd délután. Az oktatók gyakorlati és elméleti foglalkozásokon keresztül mutatták be a szakágat a gyerekeknek.

– Ez egy szakgimnáziumi képzés, négy plusz egy éves. Közismereti tárgyakat tanulnak, ugyanúgy, mint a gimnáziumban, illetve emellett szakmai tárgyakat tanulnak: pedagógiát, pszichológiát, higiénés ismereteket. Annyi a különbség a gimnáziumi képzéshez képest, hogy a szakmai tárgyak mellett ők csak egy idegen nyelvet tanulnak, viszont, amikor végeztek, ugyanúgy kapnak érettségi bizonyítványt – mondta el Horváth Beatrix, a Cserháti-technikum oktatója.

A fitness-wellness instruktor képzést két éve indították el az intézményben. A diákok ehhez kapcsolódóan ügyességi pályákon és különböző játékos feladatokban próbálhatták ki magukat.

– Ugyanúgy vannak közismereti tárgyaik, mint egy gimnáziumi képzés során, hiszen érettségiznek ők is. Ugyanazt azt az érettségit teszik le. A tanult szakmájuknak megfelelően vannak szakmai tárgyaik. A sport esetében edzéselmélet, terhelésélettan, anatómia, élettan, illetve vannak gyakorlati óráik is – nyilatkozta Horváth Zsolt, a Cserháti-technikum oktatója.

A hétfőtől péntekig tartó tábor során a kisinasok üzemlátogatáson is részt vesznek, ahol szintén interaktív tevékenységek várnak rájuk.

K.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.