Görcs nélkül, de az élmezőny a cél

A hétvégén rajtol a labdarúgó NB III 2021-22-es idénye, így már ennek jegyében mutatták be az FC Nagykanizsa együttesénél az újonnan érkezőket, emellett az előzetes várakozásokról is ejtettek szót a klubvezetés és a szakmai stáb részéről.

A legutóbbi szezonban a negyedik helyen zárt az FCN a hazai futball harmadik ligájának Nyugati csoportjában, s a Koller Zoltán vezette legénység az előttünk álló pontvadászatban is szeretne természetesen jól szerepelni.


Az FC Nagykanizsánál a szakmai stáb lázasan elemez, az új labdarúgók pedig már újdonsült állomáshelyük futballcsapatára koncentrálhatnak

Fotó: Polgár László

- A mögöttünk hagyott idényben remekül szerepeltünk, s reményeink szerint az elkövetkezendő időszakban is szeretnénk sok örömet szerezni a kanizsai szurkolóknak – bocsátotta előre Lánczos Attila, a labdarúgó együttest működtető gazdasági társaság ügyvezetője. - Voltak ugyan távozóink, viszont olyan játékosokat sikerült igazolnunk, akikkel szinte biztosra vehető, hogy a Kanizsának jó csapata lesz.

- Ezt csak megerősíteni tudjuk, bár a felkészülésünk egy részével lehetek csak maradéktalanul elégedett – vette át a szót Koller Zoltán, az FC Nagykanizsa vezetőedzője. – Vannak ugyanis olyan labdarúgók, akik az utolsó napokban este be úgymond, így a közös munka során lesz még mit összecsiszolnunk. A konkrét célkitűzésekről annyit, labdarúgóinkra túlzottan nem szeretnénk nagy terhet rakni azzal, hogy meghatározzuk a dobogót, s ha esetleg már az első három körben nem úgy jönnek az eredmények, arra máris rágörcsölnek. Tavaly a középmezőnyt jelöltük meg, s kijött belőle az élmezőny, most úgy vagyunk vele, hogy az első öt lehet a kijelölt cél. Tavaly a tizedik kör után a 13. helyen álltunk, aztán a bajnoki évad végén már a harmadik helyre is volt esélyünk. Összességében szeretnénk azt – a továbbiakban is -, hogy valamennyi csapatnak igazán számolnia kelljen velünk.

Ahogy arról már írtunk, Kovalovszki Máté és Kószás Krisztián a Lipóttól jött, rajtuk kívül Bohata Ádám a PMFC-től, Nikics Nemanja a Szentlőrinctől, Kobra György a Szepetnektől, Balogh Ferenc a Mosonmagyaróvári TE-től, míg Talabér Attila a Monor SE-től érkezett.

Folytatás vasárnap immár a pályán, amikor is a bajnokság első fordulójában 17.30 órától az FCN megyei rangadó keretében a ZTE FC II legénységét fogadja.

P.L.