Ivókút lesz néhány tűzcsap

facebook megosztás

Ivóvízcsapokat szerelnek a tűzcsapokra a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. munkatársai a város több pontján. Amennyiben a vízmintavétel eredménye negatív lesz, a lakosok a Vásárcsarnoknál, valamint a Hevesi ABC mellett már péntektől felfrissíthetik magukat.

Önkormányzati kezdeményezésként indult, hogy Nagykanizsa több helyszínén a tűzcsapokra szerelt ivóvízcsapokon keresztül vizet vételezhetnek az emberek. Az intézkedés nem csak járvány és egészségügyi, hanem környezetvédelmi szempontból is fontos.

Bristolból indult el egy civil kezdeményezés, a Refill-Töltsd újra! kezdeményezés, ami gyakorlatilag a palackos ivóvíz visszaszorítását célozza meg. Azt szeretnénk, ha kerékpárutak, játszóterek mellett és forgalmasabb helyeken egész évben rendelkezésre állna vízvételezési lehetőség. Most elsősorban a kánikulára koncentrálunk – nyilatkozta Schauta Marcell, az ÉVE önkormányzati képviselője.

Újabb hőségriadót rendelt el péntekig Müller Cecília, az országos tiszti főorvos hazánk egész területére. A Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. dolgozói ilyenkor tartálykocsiból osztják a vizet a város különböző területein. A vízcsapokkal megoldódik, hogy a Vízmű munkatársainak ne kelljen az egész napot az utcán tölteniük, valamint a lakosság is egyszerűbben ivóvízhez juthat.

A Vásárcsarnoknál most felszereltünk egy csapot, illetve a Hevesi ABC melletti tűzcsapra is feltettünk egyet. A vízmintavétel megtörtént a tegnapi napon, és amennyiben negatív a mintavétel eredménye, akkor péntek délutántól ezen a két helyen biztosan lehet majd ivóvizet venni. Nagyon egyszerűen megnyomja a csapot a fogyasztónk és tud ivóvizet vételezni. A héten még mintázni fogjuk a Csónakázó-tó melletti egyik tűzcsapot is – mondta el Cziráki László, a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. vezérigazgatója.

A nyári időszak végéig biztosan rendelkezésre állnak a csapok a városlakók számára.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.