Lemezbemutató koncert – Bojtár 40

facebook megosztás

Lemezbemutató koncertet tartott a Bojtár Népzenei Együttes a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Ahogy arról korábban már beszámoltunk: a zenekar Bojtár 40 című albuma még év elején jelent meg, a járványhelyzet miatt azonban nem tudták szélesebb körben is megismertetni a közönséggel. A szerda esti programon a Zalagyöngye Táncegyüttes is szórakoztatta a megjelenteket.

CD készítéssel töltötte a járványidőszakot a Bojtár zenekar. Az együttes az archaikus népzene bemutatásával, továbbadásával foglalkozik immár 40 éve. A legújabb lemezen zalai, bukovinai, valamint erdélyi számok és énekek is felhangzanak.

– Én nagyon büszke vagyok arra, hogy a Józsi tanítványaként én az együttesnek az énekese lehetek, és nagyon remélem, hogy még legalább 40 évig tudunk együtt zenélni - mondta el Pávlicz Erika népdalénekes.

Erika mellett Molnár Bernadett Bianka is énekel a CD-n, rajtuk kívül, az alapító tagok közül is mindenki szerepet kapott a kiadvány elkészítésében.

– Hívtunk vendégzenészeket idézőjelbe, hiszen mind a három fiam muzsikál rajta, cimbalmosként az Egervári Matyi, aki a Góbé Zenekarban cimbalmozik, ő játszott még rajta. Úgy gondoljuk: ez az időszak kedvez annak, hogy ezt a CD-t most már be is mutathassuk, mert eddig csak a baráti körben osztogattuk a CD-t, nyilvánosan nem igen tudtunk róla játszani – fogalmazott Vizeli József, a Bojtár Népzenei Együttes vezetője.

A Bojtár 40 a Csoóri Sándor Alap pályázatának támogatásával valósult meg. A kilenc számot felölelő kiadványt hamarosan újabb követi, hiszen még egy sikeres pályázatnak köszönhetően, ősszel ismét lemezkészítésbe fog a Bojtár Népzenei Együttes.

K.V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.