Magdolna-napi búcsú volt a hétvégén

facebook megosztás

Idén sem maradt el a Bacónak-hegyi búcsú. A Nagyrécse közeli kápolnában vasárnap tartották meg a Magdolna-napi szentmisét.

A Bacónak-hegyen található kápolna az 1740-es években épült. Névadó szentjének tiszteletére minden évben ünnepi szentmisével egybekötött Magdolna-napi búcsút rendeznek. A kápolnát gondozó alapítvány vezetőinek idén a vírushelyzet miatt nagyobb szervezést igényelt az összejövetel. Nagyon sokan érkeztek a kápolnához, a kis épület teljesen megtelt a szentmisére.

– Mária Magdolna neve van a kápolnának. Az itt lakó, az itt dolgozó emberek, akik Nagyrécséhez tartoznak – mert ez a zártkert Nagyrécséhez tartozik – itt dolgoztak egész életükben, itt éltek szinte, ezt a kis kápolnát építették. Természetesen azért, hogy a mindenféle bajukban segítségükre legyenek a szentek – mondta el Fábián Lászlóné, a Bacónak Hegyért Alapítvány elnöke. 

Somogyi Imre plébános szentbeszédében Mária Magdolnáról, az örömhír első hordozójáról szólt.

–  Arra gondolunk, mennyire nem volt ő méltó és felkészült tanítvány, de csak egy dolog számít, hogy Jézus meghívta. Egy dolog számít, hogy Isten szeret és mi szeretjük őt. Igyekszünk Mária Magdolna nyomába lépni, ezzel a szeretettel a szívünkben és az Istenbe vetett reményünkkel – mondta el Somogyi Imre plébános.

A búcsúmise után - a hagyományokhoz híven - komolyzenei programnak adott otthont a kápolna, a bevételeket folyamatosan gyűjtik az épület felújítására.

V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.