Megújult a Zsigárdi Erdei Lak

facebook megosztás

Megújult a Zsigárdi Erdei Lak. A Zalaerdő Zrt. szálláshelyén a turisták kényelemérzetét növelő fejlesztéseket hajtottak végre, így többek között korszerűsítették a fűtést, valamint felújították a nyugati lakrész konyháját.

A hőszivattyús fűtési rendszer kialakítása mellett a szakemberek hőszigetelték az épületet, ezen kívül a nyílászárókat is újakra cserélték. Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a létesítményt kívül-belül úgy alakították ki, hogy megfeleljen a modern elvárásoknak, de mégis visszaadja az erdei lak jellegét. A fejlesztéseknek köszönhetően nőtt a férőhelyek száma, a teraszon pedig új kerti bútorok várják a látogatókat. A Zalaerdő Zrt. a szálláshelyeit különböző támogatásokból újította fel.

– A fejlesztéseket három fő forrásból finanszíroztuk. Az egyik a Mura Program tőkeemeléséből a társaságunknak juttatott pénzeszköz. Az erdei lakok korszerűsítése, felújítása az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. támogatásával valósult meg. Valamint saját gazdálkodásunkból származó pénzeszközök is álltak a rendelkezésünkre – nyilatkozta Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója.

K.R.

(Borítókép: Zalaerdő Zrt.)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.