Sarlós Boldogasszony napja, a segítő szeretet ünnepe

facebook megosztás

Ma Sarlós Boldogasszony napja van. Magyarországon az aratáshoz kapcsolódó hagyományok, népi hiedelmek kötődnek július másodikához. A katolikusok számára is fontos dátum a mai, hiszen a hívek e napon ünneplik, hogy a várandós Szűz Mária látogatást tett a szintén gyermeket váró Erzsébetnél.   

A római katolikus egyház e napon arról emlékezik, hogy Szűz Mária elment rokonához, a Keresztelő Szent Jánossal várandós Erzsébethez, így július másodikán a két magzat, Jézus és János is találkozott. Nagy Vendel plébános arra emlékeztetett: ez egyben a segítő szeretet ünnepe is.

–  Amikor a megtestesedésnek a híradása megtörténik Máriánál, mikor Gábor angyal köszönti, akkor azt is hozzáteszi, hogy Erzsébet is gyermeket fogant és már a hatodik hónapban van. Így Mária elindul hozzá a segítségére, és ott marad nála három hónapig. Amíg szükség van a segítségére. Éppen ezért mi úgy fogalmazzuk ezt meg katolikus keresztények, hogy Máriának ez az ünnepe, a figyelmes szeretet, segítő szeretet ünnepe is egyben – fogalmazott Nagy Vendel, a Sarlós Boldogasszony Plébánia plébánosa.

Ezen napon sokfelé tartanak templombúcsút, ahogy vasárnap Kiskanizsán is. Tulman Gézáné elmondta, hogy mára már elkopni látszik ez az ünnep, megszűnt a nagy ünneplés, egyre kevesebben érkeznek a rendezvényre. 

– Valamikor az én leánykoromban, mikor eljöttünk a misére, akkor úgy mentünk haza, hogy keresztülmentünk a búcsún, és kinéztük magunknak az ajándékokat. Akkor már azzal tértünk haza, hogy délután mit fogunk kérni. Ez már nincs, ez a gyerekek életéből most már kimarad. Most inkább összejön a család és egy jó beszélgetésre, nyári kikapcsolódásra számítunk – mondta el Tulman Gézáné, a Katolikus Karitász-Nagykanizsa vezetője.

Mindezek mellett elődeink időjárási előrejelzést is megfigyeltek ezen a napon. Azt mondták, ha Sarlós Boldogasszonykor eső esik, akkor az négy héten át tart vagy Lőrinc napjáig. 

H.R.

(Borítókép: Kanizsa TV) 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.