A kanizsai általános iskolák készen állnak a diákok fogadására

facebook megosztás

Készen állnak az első csengőszóra az általános iskolák. A megkérdezett kanizsai intézmények vezetői abban bíznak, hogy a közeljövőben nem kell digitális oktatásra áttérniük, és minden úgy folytatódhat, ahogy azt a pandémia előtt megszokták.

Az utolsó simításokat végzik a Zrínyi-iskolában, ahol már minden osztályterem makulátlanul várja a diákokat. A pedagógusok lelkesen készítik az új könyveket is a tanulóknak.

– Reményeink szerint nem változik az évkezdéssel kapcsolatos rendelet és tudunk normál módon kezdeni. Erre készülünk, úgyhogy én azt tudom mondani, hogy minden rendben van. Felkészültünk az új tanévre. Létszámban is, pedagógus kollégák pótlása is megtörtént, akik nyugdíjba vonultak. Az iskola takarítási szempontból is rendben van, úgyhogy azt gondolom, hogy most optimális tanévkezdésnek tekintünk elébe, és abban reménykedünk, hogy így is marad – mondta Faller Zoltán, a Zrínyi-iskola intézményvezetője.

A Hevesi-iskolában is felkészültek már a tanévkezdésre. Az iskola igazgatója azt reméli, hogy huzamosabb ideig a hagyományos módon oktathatnak, ugyanis a kisebbeknek most kell behozniuk az előző évi lemaradást.

– Nem digitális oktatásban fogunk oktatni, nagyon reméljük. A gyerekeknek nagyobb szüksége lenne arra, hogy az ittléti oktatásban vegyenek részt. Attól félünk egy kicsit, hogy mi mindent megtettünk a digitális oktatás során és a szülők többsége is mindent megtett azért, hogy a gyerekeknek ebből hátránya ne származzon. De azért, ha belegondolunk, hogy egy elsős-másodikas kisgyereknek a digitális oktatás mit jelenthetett, azért ott biztos, hogy nehezebb lesz behozni a lemaradást. Ezért is szeretnénk, ha jelenléti oktatás lenne – fogalmazott Szabó Erzsébet, a Hevesi-iskola intézményvezetője.

Az tanévnyitókat mindkét intézményben iskolarádión keresztül tartják meg, kivéve a legkisebb diákokat és szüleiket, nekik az udvaron rendezik meg eseményt.

H.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.