Aláírta a mérkőzések közvetítéséről szóló megállapodást az FC Nagykanizsa és a Kanizsa Médiaház

facebook megosztás

Aláírta a mérkőzések közvetítéséről szóló megállapodást az FC Nagykanizsa és a Kanizsa Médiaház. A kontraktus értelmében az NB III. Nyugati csoportjában szereplő gárda minden bajnoki meccsét élőben követhetik a sportbarátok Youtube-csatornánkon. Jövő héten rögtön két összecsapást is láthatnak nézőink, szerdán a Kelen SC, szombaton pedig az ETO Akadémia lesz Béli Milánék ellenfele.  

Néhány alkalommal már találkozhattak nézőink élő sportközvetítésekkel a Kanizsa Médiaház Youtube-csatornáján. A múlt hétvégén pedig, hosszú évek után, újra idegenből is közvetítette a város focicsapatának mérkőzését a Médiaház. A klub és cégünk megállapodásának részeként az érdeklődők összefoglalókkal, értékelőkkel és az utánpótlás-játékosokat bemutató kisfilmekkel is találkozhatnak majd a videómegosztón.  

– Örömteli számunkra, hogy a helyi médiával tudtunk szerződni, hiszen sokkal közvetlenebb és előremutatóbb-kapcsolatot lehet építeni, mint ahogy azt meg is beszéltük, hogy nem csak a közvetítésről van szó, hanem ráépülő megjelenési lehetőségek, információk lesznek elérhetők a nagyközönség számára. Nagyon sokan nem tudnak vidékre utazni velünk, így nekik nagyon pozitív ez a lehetőség, hogy megnézhetik a meccseinket – nyilatkozta Lánczos Attila, az FC Nagykanizsa ügyvezetője.

Tar Mihály, a Médiaház ügyvezetője a szerződés kapcsán elmondta: kinevezésekor az egyik fő célja volt, hogy minél több csatornán induljanak élő közvetítések. Ezt először az önkormányzati üléseken sikerült megvalósítani.

– Ha már megvolt ennek a feltétele, akkor ebből automatikusan következett az, hogy legyenek sport, illetve, ha úgy alakul, kulturális rendezvények is, amelyeket élőben tudunk közvetíteni a Youtube-csatornánkon. S azt hiszem, az, hogy a labdarúgás ebben az élen jár, erre nem lehet mit mondani, Magyarországon mégiscsak a foci az első. Nagyon bízom benne, amellett, hogy most fociról van szó, hogy a többi sportággal is tudunk hasonló megállapodást kötni – fogalmazott Tar Mihály, a Kanizsa Médiaház ügyvezetője.

Az eddig lejátszott mérkőzéseket nemrégiben Koller Zoltán, az FC Nagykanizsa vezetőedzője és Ekker Milán, a csapat játékosa értékelte stábunknak. A beszélgetést már megnézhetik a videómegosztó portálon.

M-B.Gy.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.