Az Eb után jöhet a világbajnokság!

facebook megosztás

A város részéről is köszöntötték a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub korosztályos Európa-bajnokságokon remekül szerepelt sportolóit, a helyzet egyediségét viszont az adta, hogy a mögöttünk hagyott napokban a Decsi Dorina-Kiskó Réka-Kurucz Levente alkotta nagykanizsai kajakos "triumvirátus" gyakorlatilag már a világbajnoki kiküldetését is biztosította. Így persze a gratuláció, vagyis mondhatni annak frissítése sem maradhatott el.

Még júniusban a poznani Európa-bajnokságon a kanizsai különítmény a magyar ifjúsági válogatott színeiben imponáló sorozatot produkált, hiszen Kurucz Levente K1 200 m, K1 500 m, valamint K1 1000 méteren könyvelhetett el Eb-elsőséget, Decsi Dorina K1 1000 m-en lett aranyérmes, míg Kiskó Réka K4 500 m után állhatott a dobogó legmagasabb fokára.


Kiskó Réka (jobbról), Decsi Dorina, Kurucz Levente már sikeres kajak vb-válogatója után, egyben edzőtáborába készülve mosolyoghat, Kálovics Adél pedig a maratoni válogatójára készülhet

Fotó: Polgár László

Az elmúlt napokban Szegeden megrendezésre került serdülő, ifjúsági, valamint U23-as országos bajnokság egyben a portugáliai vb-re is válogató volt. A kanizsai egyesülettől nyolcan is részt vehettek az országoson, az ifik mezőnyében az említett - és Sári Nándor vezetőedző által edzett - hármas aztán újra kitett magáért, lássuk milyen eredménysort is mutathattak fel. Nos, Kurucz Levente mindhárom egyes számát behúzta, vagyis U17-U18-as K1 200 m, K1 500 m, valamint a K1 1000 m is az országos bajnoki aranyérmes számai közé tartozik 2021-ben is. Kiskó Réka K2 200 m-en Decsi Dorinával párban ifi (U17-U18) országos bajnoki címet gyűjtött be, K2 500 m-en a páros második lett, egyesben K1 500 m-en harmadik míg K1 1000 m-en negyedik lett. Mint azt fentebb olvashattuk, Decsi Dorina dobogós helyekért kooperált Kiskóval K2-ben, emellett a dunaújvárosiaktól igazolt Dorina U17-18-ban K1 500 m-en ötödik, míg K1 1000 m-en ezüstérmes lett. A világbajnokságra mindhárom nagykanizsai sportoló utazhat, a világversenynek pedig a portugáliai Montemor-O-Velho ad otthont szeptember 3-6. között.

Ne feledkezzünk meg az említett fiatalokon kívül Kálovics Adélról sem, a Batthyány-gimnázium diákja az előttünk álló hétvégén vehet részt maratoni kajak  vb-válogatóján, annak is ráckevei helyszínén. A Plastex KKKK maratoni ifi női Eb-másodikja szintén nem indul rossz esélyekkel azért, hogy ő is kijuthasson világbajnokságára, melyet Romániában - és ugyancsak az év kilencedik hónapjában - rendezhetnek.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.