ÉVE: hazugságokkal próbál magának politikai tőkét kovácsolni a polgármester

facebook megosztás

Hazugságokkal próbál magának politikai tőkét kovácsolni a polgármester az ÉVE-frakció szerint. A közgyűlési többséget adó képviselőcsoport ma tartott sajtótájékoztatót, „Balogh László ismét hazudik” címmel. Az ügy pénteken robbant ki, amikor Nagykanizsa polgármestere közösségi oldalán leírta: veszélybe került a Kanizsa Aréna jövője, hiszen a létesítmény üzemeltetésére elkülönített 30 millió forintos keretösszeget elvonta az ÉVE. Az egyesület szerint a polgármester hazudik, hiszen erre nem volt elkülönített összeg.

Már augusztus 6-án megjelent egy írás a mandiner.hu-n, amiben a szerző, többször egy meg nem nevezett baloldali informátorra hivatkozva azt állítja, hogy a „tatabányai forgatókönyvet” követve, az ÉVE arra készül, hogy a Kanizsa Aréna fenntartását visszaadják az államnak.  Pénteken, tehát a cikk megjelenése után egy héttel, Balogh László is posztolt, egyebek mellett ezt írta: „az ÉVE-frakció tagjai a fejlesztési elképzelések „megtorpedózásán” kívül csupán két dologban jeleskedtek: az arrogáns, tiszteletet nélkülöző közgyűlési felszólalásokban, sajtónyilatkozatokban, valamint a saját és az önkormányzati cégek ügyvezetőinek zsebét gyarapító pénzosztásban.”

A mai sajtótájékoztatón az ÉVE két vezető politikusa, Fodor Csaba és Horváth Jácint is kiemelte: a polgármester legutóbbi megnyilvánulása csupa hazugságból áll. Ők nem ellenezték a beruházást, a keretösszeget pedig nem vonták el, hiszen erre nem is volt elkülönítve forrás. Amikor ők ezt szóvá tették, Bizzer András alpolgármestertől azt a választ kapták: idén még nem aktuális.

– Úton-útfélen, újabban a polgármester megint az ÉVE-frakcióba rúg bele, s nemtelenül, mert hazudik. Nem volt elkülönítve 30 millió forint, megtehette volna ezt, amikor megalapította egy-két nappal a veszélyhelyzet megszűnése előtt a 100 százalékos önkormányzati céget, valamint beléptette az önkormányzatot egy olyan cégbe, amiben kisebbségben vagyunk, s egy Fidesz-közeli cég a többségi tulajdonos. S az ügyvezető is, s talán még felügyelőbizottsági tagok is pestiek, tehát semmiféle rálátásunk nincs jóformán erre a cégre – nyilatkozta Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője.

Horváth Jácint arra világított rá, hogy 200 millió forintba kerültek az eddigi tanulmányok a Kanizsa Aréna kapcsán, ennek ellenére egyikben sem lett leírva, hogy mekkora lesz a csarnok fenntartási költsége. Szerinte a helyi Fidesz a politikai hangulatkeltéssel azt akarja kompenzálni, hogy még mindig nem tudják, mennyibe is fog kerülni az aréna működtetése.

– Annak előkészítésére, hogy hogyan működjön ez a sportcsarnok, több mint 200 millió forintot különítettek el az adófizetők pénzéből. Több mint 200 millió forintot. Ez az összeg a csarnok legalább 1 évi működési költségét fedezte volna. Borzasztó pénz, látva azt, hogy nem látszik a tanulmányokból, hogy mennyibe is fog kerülni a működtetés. Mennyi lesz körülbelül a vízdíj, mennyi lesz az áramszámla, a fűtésszámla, s milyen bevételekkel számol – fogalmazott Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.

Balogh László polgármester a Kanizsa Médiaházat ez idáig nem tájékoztatta a Kanizsa Aréna kapcsán több más sajtóorgánumban már lehozott véleményéről. Így e-mailben kerestük ma a városvezetőt, amennyiben választ kapunk, arról is beszámolunk.  

M-B.Gy.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.