Gazdák: Kellene még eső
Napok óta zápor, zivatar formájában érkezik a csapadék a zalai termőföldekre - a még lábon álló szántóföldi növények számára az utolsó pillanatban - ezt mondják a gazdák. Terméskieséssel így is számolnak, hiszen kellene még az eső a szakemberek szerint.
A kukoricának egyenletes csapadékra van szüksége, ezért az aszályos időszak nyomai már láthatók a táblákon. Késve, de némelyik kukoricafajtánál még időben érkezett az eső – fogalmazott Kuti László családi gazdálkodó.
– Az aszálykár többféle képen jelentkezik a kukoricánál, ugyanis többféle típusú talajszerkezetbe van vetve a kukorica. Kötött talajon talán jobban bírják az aszályt, a homokos talajon már látni, felsült, megégett a kukorica elég magasan. És lényegében itt már nagy lesz a károsodás, hiába jött a nagy mennyiségű csapadék. A kötött talajon talán még közepes termés várható – mondta el Kuti László családi gazdálkodó.
De nem csupán a kukoricatábláknak volt szüksége a csapadékra a lábon álló termények közül, hiszen az őszi betakarítású növények termésátlagát az augusztusi csapadék még jelentősen befolyásolhatja.
– A szójának is kellett még, ugyanúgy, mint a napraforgót is ősszel kell aratni. Tehát a szójának is nagyon jókor jött a csapadék. Ami időben el volt vetve, jó volt a tápanyag-gazdálkodás, ha mindent megadott neki a gazda, akkor abból nagyobb termésátlag jöhet ki, mint amit az aszálykor lehetett látni – tette hozzá Kuti László.
Csapadék tehát még érkezhet és segíthet. A termények árát pedig leginkább az aktuális piaci helyzet határozza meg.
V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Térségi hírek
Korszerűsítették a zalaegerszegi kórház járóbeteg-szakrendelését
2023. szep. 29. 08:12Csaknem 284 millió forintos beruházással korszerűsítették a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház rendelőintézetének egy részét, és új orvostechnikai eszközöket is beszereztek.
Kezdődnek a tudományos és innovációs park építésének előkészületei Kaposváron
2023. szep. 28. 08:12A tudományos és innovációs park építését 2021 májusában jelentette Kaposvár és az Óbudai Egyetem vezetése. Az akkori sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a beruházás költségét 15 milliárd forintra tervezik.
Szükséges korszerűsítés Nagybakónakon
2023. szep. 27. 15:22Minden hétköznap reggel 7-től délután 5-ig teljes útzár van érvényben a Nagybakónakot és Újudvart összekötő szakaszon. Az útfelújítás Zala Vármegye Önkormányzatának és a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. együttműködésének köszönhető. A mintegy 140 millió forintos támogatású projekt várhatóan november közepén zárul.
Európa egyik legmodernebb lőszergyára épül Várpalotán
2023. szep. 27. 08:12A több mint 300 milliárd forint értékű várpalotai projekttel 1000-1200 új munkahely is létesül, együttműködési szerződést kínálva ezáltal a térség közép- és felsőfokú oktatási intézményeinek, sok pályakezdő fiatalnak és tapasztalt munkaerőnek egyaránt.
Közel kétmilliárdos közlekedésfejlesztés zárult Zalaegerszegen
2023. szep. 26. 06:00Csaknem fél évszázad után ismét kétirányúvá tették Zalaegerszeg észak-déli közlekedésének legfontosabb útvonalát, amelyet mintegy 1,8 milliárd forintból újítottak fel.
2,4 milliárd forintból megvalósult új rendezvényközpontot adtak át Veszprémben
2023. szep. 25. 07:05A rendezvényközpont központi elemeként az 1906-ban épült piarista gimnázium tornatermét építették át. Ebben kapott helyet a színházterem. Egy másik épületben a legkisebbek szórakoztatására szolgáló játszóházat alakítottak ki, és szintén külön épületben kapott helyet a kiállítótér, valamint a kávézó.
Az Év Digitális Faluja: Bödeháza, Csatár és Zalaszentiván is a díjazottak közt
2023. szep. 22. 08:12A vajdasági Bácsfeketehegy lett az Innovatív települési környezet, Csemő a Fenntartható épített és természeti környezet, Csatár az Innovatív társadalmi és közösségi jólét, Bükkszentkereszt pedig az Innovatív gazdasági ökoszisztéma kategória díjazottja. A különdíjasok Zalaszentiván, Arló, Bödeháza és Sajószöged.