Megtartotta ünnepét Zalamerenye is a hétvégén

facebook megosztás

Megtartotta ünnepét Zalamerenye is a hétvégén. A falunapon akkora volt az érdeklődés, hogy a résztvevők száma majdnem a település lakóinak lélekszámát is meghaladta.

Nem csupán a falubeliek, a környező községek lakossága és az elszármazottak is meglátogatták Zalamerenyét. Népes társaság gyűlt össze, szombaton késő délután már a vígasságé, és a mulatozásé volt a főszerep a környékbeli településekről érkező fellépőknek és a helyi szervezőknek köszönhetően. A község első embere elárulta: többek összefogásának köszönhető egy-egy rendezvény Zalamerenyén.

– Alapvetően a helybeliek, a népdalkör, és olyan magánszemélyek, akik felajánlásaikkal, munkájukkal, segítőkészségükkel nagyban hozzájárultak a rendezvényünk sikerességéhez – mondta Herodek Miklós József, Zalamerenye polgármestere.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.