Megújul a Petőfi utcai víztorony

facebook megosztás

Lapunk negyedik oldalán már foglalkoztunk a nagykanizsai víztorony körül kialakult politikai adok-kapokkal, így ebben az írásban arról már nem lesz szó. Azt gondoltuk azonban, hogy az „óriás kólás doboz” megér annyit, hogy megnézzük. Bejutottunk, és azt láttuk, hogy valóban ráfér egy alapos felújítás. 

A Petőfi utcai víztorony közel ötven éve szolgálja Nagykanizsa és térsége vízellátását, de jelentősebb felújítása ez ideig nem történt meg. Az utóbbi időben sorra jelentkeztek azok a műszaki problémák, amelyek a víztorony károsodására utalnak, és a külső felülete esztétikailag is elavult már. 

– Műszaki állapotát szakcéggel felmérettük. A szakvélemény szerint is szükségessé vált a víztorony külső és belső felületeinek a rekonstrukciója, a belső medencék felújítása, a nyílászárók, a csővezetékek, a gépészeti berendezések és az elektromos rendszer cseréje – mondta el Cziráki László, a Délzalai Vízmű ZRt. elnök-vezérigazgatója.

Infrastrukturális fejlesztéseinek támogatására Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatási kérelmet nyújtott be Magyarország Kormányához, amely megítélésre került. A Nagykanizsa Megyei Jogú Város közgyűlése a július 7-i ülésén úgy döntött, hogy a Délzalai Vízmű ZRt.-ét bízza meg a felújítási munkák elvégzésével. 

Jelenleg a szerződéskötés előkészítő munkái folynak – hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató, továbbá megjegyezte:

– Magyarország ivóvizeinek legjobbjai között van számon tartva a Délzalai Vízmű ZRt. Molnári vízbázisán kitermelt ivóvize. A Murai Vízmű építési munkálatai 1969-ben indultak el, az első szakasza 1972-re készült el, mely az új vízművet a várossal összekötő közel 19 km hosszú DN500/AC MURA I. távvezetékből, a nagykanizsai fogadó és átemelő telepből, valamint egy 2.500 köbméter térfogatú víztárolóból állt. 

Az 1973-ban megépült Petőfi utcai víztorony a legmagasabb pontja a városnak. Az építmény 52 méter magas, hengeres toronytörzs formájú, csúszózsaluzással készült magasépítésű szerkezet, melynek befogadóképessége 2.500 m³. 

A víztorony 2 db DN 400 mm a.c. vízvezetékkel van összeköttetésben a városi, közüzemi vízellátó vezetékhálózattal.

Bakonyi Erzsébet

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. július 30-án megjelent számában olvasható.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.