Nem adják fel, biztosan adódnak még lehetőségeik

facebook megosztás

Ha az elképzelések szerint alakulnak a dolgok, akkor a Ziccer NLSE női labdarúgó csapatát újra az NB II mezőnyében láthattuk volna viszont, ugyanakkor a bajnokságot megelőző összesítő tabellán a klub neve mellett az szerepel: kizárva.

Már-már újabb csapatsportos NB-s szintet köszönthettünk volna (ismételten) a városban, de időközben kiderült, a kanizsai női labdarúgók nem indulnak az augusztus 28-án rajtoló női labdarúgó NB II Nyugati csoportjában.


A "történelmi" pillanat, vagyis az egyelőre máig utolsó - akkor már zárt kapus - női NB II-es labdarúgó bajnoki 2020. március 14-én Kanizsán. A Ziccernél bíznak abban, lesz még NB-s indulás...

Fotó: PL

- Még június eleje táján úgy voltam vele, hogy megpróbálnánk ismét az NB II-őt, be is adtam a nevezést, aztán valamivel később kiderült, hogy mégsem lennénk annyian, amennyien biztosan érdemes lenne rajtolnunk – fogalmazott Benedek József, a Ziccer „mindenese”. - A lényeg, csak akkor lett volna értelme az egésznek, ha mindenki komolyan veszi, mégiscsak NB-s szintről beszélünk. Azoknak, akik mégis benne lettek volna, hogy startoljunk az NB II-ben, úgy találtunk lehetőséget a magasabb szintre, hogy az ADA Nova SE-nek - mely klubbal nagyon jó a viszonyunk -, kölcsönadtuk őket a játéklehetőség reményében.

Érdemes megjegyezni, hogy a Ziccer NLSE utoljára 2020. március 14-én játszott az NB II-ben és éppen utána rekesztették be a járványügyi intézkedések miatt a 2019-2020-as női másodosztályú bajnokságot. Az elmúlt idényben a megyében szerepelt a Ziccer, ugyanakkor az előttünk álló szezonban ott sem találjuk a nevét.

- Csak az NB II-be adtuk be jelentkezésünket, a megyés küzdelmekre nem – folytatta Benedek József, aki már számtalanszor bizonyította, szívügye a kanizsai női labdarúgás. - Még egy utolsó pillanatos futsal benne volt a pakliban, de ott már nem tudták elfogadni indulási kérelmünket. Így alakult, fájó is mindez, viszont az U16-os országos szintű, „háromnegyedes pályaméretű” bajnokságban azért játszhatunk, illetve emellett az U14-es korosztályt is igyekszünk az iskolaidőben toborzással kiszélesíteni. Nem adjuk fel, hiszek abban, hogy a nagykanizsai női foci még fog hallatni magáról.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.