Pezsgett az Ady utca csütörtök este
Másodszor rendezett Roma fesztivált az ANOSZTRU Országos Egyesület és a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat az Ady utcában. A csütörtök esti programon táncos és zenés fellépők várták a mulatni vágyókat.
Ahogy azt a képek is mutatják: hatalmas érdeklődés és kiváló hangulat fogadta Kopár Antal zenekarát. Az esemény célja elsősorban a kanizsai kulturális élet felpezsdítése volt.
– Azért gondoltuk, hogy valami színfoltot hozzunk a város életébe, mert azt látjuk, hogy a kulturális vonulatok nem nagyon érvényesülnek az elmúlt időszakban. Arra gondoltunk, hogy mindenképpen a város lakosságának, a városkörnyéki embereknek adunk egy lehetőséget, hogy olyan ingyenes koncertre jöhessenek el, amely nagy élményt fog jelenteni számukra. A koncertet Nagykanizsa Város Önkormányzata támogatásával szerveztük és a belügyminisztérium támogatását is élvezheti ez a program – nyilatkozta Teleki László, a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
Balogh László polgármester nyitóbeszédében kiemelte: Nagykanizsa városa büszke arra, hogy sokszínű társadalma van, roma és nem roma egyaránt tudnak egymástól tanulni.
– Tudnak tanulni éneket, zenét, művészeteket. Azt az érzékenységet, ami az önöké, és ezt ápolják is. Tudunk még valamit tanulni: azt a fajta közösségi érzést, ami az önök családjaiban azt gondolom, nagyon erős. Sokkal erősebb, mint sok más családban, Én ezt szeretném önöktől tanulni – mondta Balogh László, Nagykanizsa polgármestere.
A fesztivál elejétől kezdve adott volt a jó hangulat, és arra sem kellett sokáig várni, hogy a közönség táncra perdüljön.
K.V.
(Képek: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kultúra
A zene világnapja- kamarazenével is ünnepeltek
2023. okt. 4. 14:17A zenetörténet szinte minden korszakából hangzanak fel dallamok, izgalmas formációk, nagyszerű zenészek tolmácsolásában – ezen felvezetéssel invitálták a közönséget a kedd esti koncertre a Medgyaszay Házba, ahol a Nagykanizsai Kamarazenei Műhelyt hallhatta a közönség.
Pánamerikai dallamok a Kőrösiben
2023. okt. 4. 14:10A Los Andinos zenekar adott koncertet a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. Az eseményen a diákok az Andokból származó népzenét hallhattak, autentikus dél-amerikai hangszerek kíséretében.
Kulturális ősz Kanizsán
2023. okt. 3. 21:43Gazdag és izgalmas évadot ígér a Kanizsai Kulturális Központ. Az érdeklődők a különböző művészeti ágak színes palettájából válogathatnak az őszi-téli időszakban. Az intézmény munkatársai minderről sajtótájékoztatón számoltak be hétfőn a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Jeles napok szeptember végén
2023. okt. 2. 17:00Megünnepelték a kanizsai múzeumban a magyar népmese napját. A jeles alkalmat 2005 óta minden évben Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án tartják. Az év kilencedik hónapja más jeles dátummal is bír, ilyen a 29-e, azaz Szent Mihály napja.
(Film)Zene klasszikusok zongorára
2023. szep. 29. 15:37Legendás filmzenék csendültek fel csütörtökön este a Medgyaszay Házban. Vozár M. Krisztián zongoraművész tolmácsolásában a kanizsai publikum olyan mozik fő témáit hallhatta, mint a „Keresztapa”, a „Trónok harca” és a koncert címét adó „Egy asszony illata”.
Színházi misszió- János vitéz Nagykanizsán
2023. szep. 28. 16:51Bemutatták a János Vitéz című színdarabot szerda délután a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A Déryné Program részeként Nagykanizsára érkező előadás rendhagyó formában, egy óra alatt mutatja be a nézőknek Petőfi klasszikusát. Ugyan a fialok a darab igazi célközönsége, a történet bármely generációnak nagy élményt nyújthat.
Tóth Péter Lóránt -„Toldi írójához elküldöm lelkemet”
2023. szep. 26. 15:45Petőfi Sándor és Arany János barátsága elevenedett meg hétfőn este a Halis István Városi Könyvtárban. A két költőóriás kapcsolatát Tóth Péter Lóránt „Toldi írójához elküldöm lelkemet” című önálló estjén keresztül ismerhette meg a kanizsai közönség.