Soha nem voltak még ennyien a bázakerettyei falunapon

facebook megosztás

 A forró, ám zivatarokkal tarkított szombaton tartotta falunapját Bázakerettye. Az „olajos” településen a programok ugyan némileg változtak a záporok miatt, de a fellépők és a lakosság kedvét sem vette el az időjárás.

A zalai kistelepülések szinte mindegyikén működnek olyan kulturális csoportok, amelyek nem csupán saját magukat, hanem egy-egy rendezvény alkalmával a falujuk lakosságát is szórakoztatják.

– Ez minden éven megrendezendő programunk, az idei évben pont mára esett… A délután kicsit kedvezőtlenül alakult, mert kaptunk egy jó két órán át tartó hatalmas esőt, de már annak is vége. Reméljük az este szárazon telik – mondta el Csatlós Csilla, Bázakerettye polgármestere.

Ezekben a hetekben a falunapokon kivétel nélkül minden szervező és minden településvezető elmondja, hogy a kisközösségeknek nagy szükségük volt már az együttlétre.

– Az az érdekes, hogy nyilván a Covid, a másfél éves bezártság, meg ez a folyamat miatt, amin túlmentünk, mindenki nagyon örül, hogy kiszabadulhat, tehát óriási résztvevő számra számítunk. A délelőtti gyerekprogramokon is lehetett látni, soha nem voltak még ennyien, mint ma délelőtt – tette hozzá Csatlós Csilla.

A zalai dombok közt megbúvó Bázakerettyére nem csak a szomszédos településekről, hanem Letenyéről és Nagykanizsáról is kilátogattak a családok.

V.A.

(Képek: Kanizsa TV) 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.