A kovácsolást és a faművességet is kipróbálhatták a gyerekek a hétvégén a múzeumban

facebook megosztás

Családi nappal várták a látogatókat a Kulturális Örökség Napjai alkalmából szombaton a Thúry György Múzeumban. Az érdeklődők - egyebek mellett - betekintést nyerhettek a faműves mesterségek rejtelmeibe és az intézmény tárlatait ingyenesen látogathatták.

Szombat délelőtt folyamatosan érkeztek a gyerekek a Thúry György Múzeum udvarára, hiszen a szervezők sok érdekességgel várták a családokat. Száraz Csilla, a múzeum igazgatója elmondta, szeretnénk, ha a hétköznapok során érkező, iskolás csoportok mellett, hétvégente is egyre több fiatal látogatna el hozzánk, szüleikkel közösen.

– Nagyon sok iskolás csoport érkezik - sajnos a pandémia miatt az utóbbi évben kevés, de egyébként a múzeumba nagyon sok iskolás csoport jön -múzeumpedagógiai foglalkozásokra. A gyerekek nagyon jól érzik itt magukat és szeretnek visszatérni a múzeumba. A Múzeumok Éjszakáján el is hozzák szüleiket. Szeretnénk több alkalmat teremteni arra, hogy a gyerekek a szüleikkel együtt jöhessenek el. Várjuk nagy szeretettel az iskolás csoportokat is a hétköznapokon, de így a hétvégén szeretnénk, ha többször a családoké lehetne a múzeum, a gyönyörű barokk épület és a csodálatos udvar – nyilatkozta Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója.

A gyermekek a múzeum épületében Lengyák Istvánnal Thúry György korabeli sisakokat készíthettek, az udvaron pedig kipróbálhatták például a kovácsolást és a faművességet.

– Az alkotás örömét adjuk át a gyerekeknek, ez a célunk a mai napon. Ehhez kapcsolódóan faműves mesterségek asztalos-, ács-, bognár-, kádár-, faesztergályos szerszámokat hoztunk a rendezvényre a középkortól, egészen a huszadik század közepéig. Ezeket a szerszámokat nem csak megnézhetik, hanem a nagy részét ki is próbálhatják, sőt, e köré egy kézműves alkotóprogrammal készültünk – mesélte Németh Ármin, a Magyar Hagyományőrző Faművesek vezetője.

A múzeum a jövőben is számos családi programra várja a kanizsaiakat és a városba látogató érdeklődőket.

H.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.