Egy út, ami segíti a házaspárokat

facebook megosztás

Megszentelték a Házaspárok útját vasárnap a homokkomáromi templomkertben. A 16 stációból álló sétaút ötletgazdája a nagykanizsai Házas Hétvége közösség volt.

A templom melletti kertben állították fel a Házaspárok útját, amelyen bárki végighaladhat, ha ellátogat Homokkomáromba. Schmidt Attila szerint az út segít átlendülni a nehezebb időszakokon, hiszen a házasság minden szakaszát magában foglalja a megismerkedéstől az elmúlásig.

– Aki házasságban él, ami a mi szempontunkból egy férfi, nő és gyerek kapcsolata. Mindenhol lehetnek hibák. Ha nem is érzi az ember, olyan dolgokat hozhat felszínre, ami alatt a hosszú együttlét alatt elsiklik az ember, de javíthatja ezt az élethelyzetet – fogalmazott Schmidt Attila, a Házas Hétvége - nagykanizsai régió  felelőse.

A Házas Hétvége közösség 50 éve van jelen, mintegy száz országban, és az adatok szerint már több mint 3,5 millió házaspárnak segített, hogy megújítsa a kapcsolatát, és még teljesebb életet éljenek. A Schmidt házaspár legfontosabb tanácsa az ifjú házasoknak és a házasulandóknak, hogy figyeljenek oda egymásra.

– Mindenesetre fontos: sokat együtt lenni, beszélgetni, minőségi időt együtt tölteni, és minden problémát megbeszélni. Mi 47 éves házasok leszünk most az ősszel, és 21 éve tartozunk ehhez a közösséghez, ahova azért hívtak bennünket, hogy ez jó lesz. Csak jót tudunk mondani – mesélte Schmidt Attiláné Vali, a Házas Hétvége - nagykanizsai régió  felelőse.

A településen eddig is sokan megfordultak, hiszen a homokkomáromi Kisboldogasszony templomban Kis Szent Félix-ereklyéjét őrzik, akihez a várandós édesanyák és a gyermekáldást kérő házaspárok gyakran zarándokolnak el.  

– Örömmel vettem ezt a felkérésüket, hiszen egyik legismertebb zalai kegyhely és Nagykanizsa vonzáskörzetében a leghíresebb Mária-kegyhely Homokkomárom. Ez a Házaspárok útja is hozzájárul a kegyhelynek a híréhez, illetve a lelkiségét is növeli, hiszen házaspárok is még inkább fel fogják keresni – nyilatkozta Arányi Zoltán, Homokkomárom plébánosa.

A vasárnapi eseményre is sokan érkeztek, hogy megnézzék az elkészült zarándokutat, többen a templom előtt hallgatták végig a kora délutáni szentmisét.

H.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.