Elkezdődött a négylábúak oktatása a kutyaiskolákban

facebook megosztás

Elkezdődött a négylábúak oktatása a kutyaiskolákban. A kanizsai képzések célja - egyebek mellett -, hogy az ebek okosodjanak, képesek legyenek különböző parancsok végrehajtására, valamint a gazdájukkal egy szorosabb kapcsolat kialakítására.

A kiskanizsai kutyaiskolában professzionális segítséggel tanulhatja meg a gazdi és a kutya, hogy hogyan kell egymással viselkedni és kommunikálni. Van, aki csak azért érkezik, hogy kezelhető kutyája legyen, de akadnak olyanok is, akik akár heti 4-5 alkalommal is eljárnak az oktatásokra.

– Van, aki komolyabban foglalkozik ezzel, akinek kellenek a munkavizsgák, és van, aki még komolyabban, aki verseny szinten van. A munkakutyákat is komolyan kell tréningezni, ami heti 4-5 alkalmat jelenthet. Az a jó, hogy az egyesületünk ilyen hivatalos munkavizsgákat kiállíthat, éves szinten négyet. Ezen kívül az egyesületünkben tulajdonjog átírást is csinálunk, amit szintén csinálhatunk, mivel MEOESZ-hez tartozunk, ezért sok jogkörünk van – mondta Tóth József, az Ebtenyésztők, Sport- és Hobbikutyások Dél-Zalai Egyesületének elnöke.

Nagy Izabella oktató elmondta, hogy nem elég a kutyákkal csak az iskolában foglalkozni. Fontos, hogy a tulajdonosok otthon is minél többet kommunikáljanak és gyakoroljanak a kedvencekkel.

– Mi azt hangsúlyozni szoktuk, hogy ha eljönnek ide heti 1-2 alkalommal, attól még nem lesz a kutya okosabb, és nem lesz egy képzett kutya. Mi itt instrukciókat adunk, segítünk, megmutatjuk, hogy hogyan tudnak otthon boldogulni. De innentől a gazdira van bízva, hogy mennyire szorgalmas és mennyi munkát fektet ebbe – tette hozzá Nagy Izabella, a MEOESZ Kutyaiskola kutyavezető-képzője.

A Kanizsai Kutyás Szabadidő- és Sportegyesületben is már elkezdődtek az órák, ahol a képzéseken a négylábúak megtanulhatják bizonyos parancsok végrehajtását.

– Most már két hete mennek az engedelmességi tanfolyamok, a kutyaovi, a haladóknak a felkészítő a BH vizsgára, ugyanakkor az agility tanfolyamunk is megy tovább, illetve az edzések. Újdonság lesz, hogy jövő héten vagy utána elindítjuk a hétközbeni tanfolyamokat. Akik esetleg hétvégén nem tudnak jönni, ők egy intenzív kutyaovit vagy engedelmességi oktatást el tudnak hétközben is végezni –  nyilatkozta Varga Brigitta, a Kanizsai Kutyás Szabadidő- és Sportegyesület kiképzés vezetője.

A más ebekkel való kapcsolat is nagy szerepet játszik a kutyaiskolában, ez nem csak a szociális magatartásra van pozitív hatással, de a gazdival is szorosabbá válhat a kötődés.

– Kerestem azokat a lehetőségeket, amiket vele együtt közösen tudnék művelni. Ekkor Brigi megemlítette, hogy van ez a sport. Utasításokat adok neki, vezényszavakat, irányítom. Ez egy külön foglalkozás, hogy a kapcsolatunk szorosabb legyen, és egy hatalmas játék mindkettőnk számára –  mesélte Csamangóné Végh Beáta.

Az oktatásokat az ebek akkor kezdhetik el, ha már rendelkeznek a megfelelő oltásokkal, legyen a négylábú csak 3-4 hónapos, vagy már felnőtt.

H.R.

(Képek: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.