Előválasztás – Berta Krisztián vagy Horváth Jácint lesz a fideszes országgyűlési képviselő-jelölt kihívója

facebook megosztás

A politikai tartalmú Facebook-posztoknál és a plakátkampánynál is fontosabb üzenettel bír, hogy személyesen, nézők előtt vitáznak egymással az ellenzéki jelöltek a kanizsai indulók szerint.

Berta Krisztián és Horváth Jácint is hangsúlyozta, fontos, hogy minél többen kövessék a szerda délutáni eseményt, hiszen az ellenzéki szavazók döntik el, hogy melyikük vegye fel a versenyt 2022-ben a Fidesz jelöltjével.

Berta Krisztián, a Jobbik előválasztási jelöltje szerint békés lesz a hangulat közte és Horváth Jácint, a DK delegáltja között, hiszen - ahogy fogalmazott - valódi vita akkor alakulna ki, ha a Fidesz helytartója is részt venne az eseményen.

– Azért hívok el minél több embert és azért ajánlom, hogy minél többen vegyenek részt ezen a vitának nevezett beszélgetésen, mivel látni fogják azt a kanizsai polgárok, hogy nem csak két önkormányzati képviselő ül majd velük szemben az asztalnál, hanem két olyan még önkormányzati képviselő, aki a jövőben, szorosan együttműködve, valóban a város és annak fejlődéséért fog dolgozni, mind parlamenti szinten, mind pedig önkormányzati szinten – nyilatkozta Berta Krisztián, a Jobbik előválasztás-jelöltje.

Egy kormányprogramot hajtanának végre az ellenzéki jelöltek, így Horváth Jácint is arra világított rá, hogy túl nagy különbségek nem lesznek az általa és a Berta Krisztián által képviselt irányvonal között, de a vitán tapasztalható felkészültség sokat számíthat majd az előválasztás során.  

– Mi azt gondoljuk, hogy ehhez az egyik legjobb mód, a Facebook-posztokon és a plakátokon túl, a személyes beszélgetés, a személyes vita, érvek és nézőpontok ütköztetése, ahol kiderülhet egy-egy választó számára, hogy ki a szimpatikus jelölt, kit tart alkalmasnak. S aki nyer, a mögé nyilván beállunk, és közösen fogjuk leváltani ezt a kormányt jövő tavasszal – fogalmazott Horváth Jácint, a DK előválasztás-jelöltje.

A nyilvános esemény, amit Youtube-csatornánkon élőben is közvetítünk, szerdán 17 órakor kezdődik, a HSMK Kaán Károly termében. Az érdeklődők előre elküldhetik kérdéseiket, ezeket a kapcsolat@kanizsamediahaz.hu e-mail-címre vagy a Kanizsa TV Facebook-oldalára várjuk.

(Borítókép: Partizán/youtube)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.