Előválasztási vita – „A kanizsai polgármester már második ciklus óta nem más, mint az országgyűlési képviselő kinyújtott keze”

facebook megosztás

Múlt hét hétfőn vált ténnyé, hogy hazai pályán is összecsaphat a Berta-Horváth páros. Bár az összecsapás nem biztos, hogy a legtalálóbb kifejezés, hiszen a szombathelyi diskurzus kapcsán például a 444 – egyebek mellett – azt emelte ki, hogy a jobbikos és a DK-s jelölt még az önkormányzati választások óta megszokottakhoz képest is látványosan jóban van egymással. Nekünk, akik ismerik a kanizsai közgyűlés hangulatát, ez aligha meglepő. Mindkét politikus a vitabeharangozó interjúban elmondta, a hangulat békés lesz, hiszen egy kormányprogramot hajtanának végre az ellenzéki jelöltek, így túl nagy különbségek nem várhatók, inkább a felkészültségük az, ami alapján eldönthetik majd a szavazók, hogy kire teszik a voksukat.

Ahogy azt az esemény szervezésével megbízott Kanizsa Médiaház ügyvezetője, Tar Mihály előzetesen már lenyilatkozta, a rendezvény felépítése hasonló lesz, mint az első miniszterelnök-jelölti vita menete, ez így is történt. Rövid bemutatkozással indítottak a felek. Berta Krisztián – akárcsak a Partizánban – a barátai róla írt soraival jellemezte önmagát. A születésnapjára kapott jegyzetek mind azt emelték ki, Krisztián ott segít, ahol kell, és ez a hozzáállás jellemzi mind a magánéletében, mind a politikai pályán. Horváth Jácint is személyes hangvételt ütött meg. Elmondta, azért vállalt 7 éve politikai szerepet, mert az Orbán-kormány második kétharmada után azt érezte, nem engedheti, hogy gyerekei egy ilyen Magyarországon nőjenek fel. Kiemelte még, hogy már 2014-ben tagja volt a kanizsai közgyűlésnek, és a Régiók Európai Bizottságában is már évek óta dolgozik a dél-zalaiakért.

Miként fognak együttműködni Balogh Lászlóval, Nagykanizsa polgármesterével megválasztásuk esetén? Ez volt a következő blokk vitaindító tétele, amely a partizános finomkodáshoz képest már-már kardcsörgető válaszokat hozott.  Horváth Jácint reflektált elsőként. Szerinte maga az intézmény, mint Nagykanizsa polgármestere, már nem létezik, hiszen a posztot betöltő személy már második ciklus óta csak az országgyűlési képviselő kinyújtott keze. Az elmúlt 10 év politikájának köszönhetően szerinte Nagykanizsa lemaradt, s nem csak uniós szinten, hanem a környező nagyvárosokhoz viszonyítva is. Emlékeztetett, Nagykanizsa az elmúlt ciklusban a legkevesebb forrást kapta a topos pályázatokból, ami teljesen értelmezhetetlen, hiszen ezeket a pénzeket felzárkóztatásra adja az Európai Unió, így lakosságarányosan többet kellett volna kapnia Kanizsának, mint Zalaegerszegnek vagy éppen Győrnek.

Berta Krisztián gyorsan le is csapta a magas labdát: szerinte 2024-től vagy már hamarabb, a polgármestert Horváth Jácintnak fogják hívni. A másik út az, hogy Balogh László valóban megpróbál végre minden kanizsai polgármestere lenni. S ha erre nem lesz képes, akkor választania kell: lemond vagy a városlakók mondják neki, ennyi volt, ne tovább.

Horváth vette a lapot, emlékeztetett: a törvények nem engedik meg, hogy egyszerre legyen országgyűlési képviselő és polgármester, de nagyon sok jó jelöltet ismer Kanizsán, akik alkalmasak erre a pozícióra. E sorok szerzője a vita után megkérdezte, szerinte Berta Krisztián is idesorolható? Horváth határozott igennel felelt.

Az ATV-fonalon mozogva jött a következő blokk: mit tennének az első három napjukban a megválasztásuk után a képviselők. Berta Krisztián elmondta: itt lesz Kanizsán, hogy minél több emberrel tudjon beszélgetni, majd telefonálni fog, minimum 50 hívást ejt különböző cégek felé, hogy jöjjenek Kanizsára, és hozzanak létre minőségi munkahelyeket. Majd felmegy Budapestre tárgyalni az új kormányfővel, hogy Nagykanizsán az elsők között induljon el a bérlakásépítési program. A mondatból kiviláglik: Berta pártja elnökét, Jakab Pétert várja a miniszterelnöki székbe.

Horváth a jóvátételi programot azonnal elindítaná. Ez Nagykanizsa elmúlt 12 évben tapasztalható szenvedését hozná helyre. Hiszen szerinte a Fidesz-éra előtt Nagykanizsa jó pozícióban volt, s mára egy hátul kullogó térség lett. A program részletezésekor kitért az M9-es nyomvonal visszahozatalára, az uniós pénzek újraosztására, és a gazdaság fejlesztésére. Utóbbinál felhozta, hogy a fideszes városok mind óriási beruházásokat kaptak, míg Nagykanizsa kimaradt.

A körzet kistelepüléseinek fejlesztési pénzei kapcsán Horváth ismét erős jelzőt használt: szerinte ki kell mondani, jelenleg egy hűbéri rendszer működik Nagykanizsán. Erre példa az is, hogy Petrivente, ahol nem kormánypárti polgármester van, nem kaphat forrást. Úgy gondolta, ezt a metódust be kell szüntetni, és sóval fel kell szántani. Megoldásként említette, hogy egy komplex rendszert hoznak létre, hogy tényleges eredményeket érjenek el a falvak. Elismerte: ez több évet is igénybe vehet.

Berta Krisztián az emocionális vonalon maradt: ha őt egy fideszes polgármester keresi majd meg, hogy segítsen egy fejlesztésben, akkor megteszi, hiszen nem egy embert néz majd, hanem az egész települést. Szerinte ez most pont fordítva igaz.

A következő etap is ismerős lehet a viták követőinek: mi lesz, ha az ellenzék alakít kormányt, de fideszes lesz az országgyűlési képviselő. Berta Krisztián szerint, ha nyernek, a korrupciónak vége lesz, s így a fidesznek is. A regnáló képviselő szerinte elárulja Nagykanizsát, ez 2019 óta hatványozottan érezhető. Utalt arra, hogy a még megbízatását töltő politikus biztos, hogy nem fog tudni együttműködni a nemzeti egység kormányával.

A viszontválaszban Horváth kijelentette: nagyon nehéz elképzelni, hogy ez a helyzet felmerül, hiszen szerinte ezt a körzetet hoznia kell az ellenzéknek ahhoz, hogy kormányváltás legyen. De, ha mégis ez lesz a végkifejlet, van 8 ÉVE-képviselő, aki szerinte mind jobb ember, mint Cseresnyés Péter. Így akkor is számíthat a kormány támogatására Nagykanizsa, ha Cseresnyés marad hatalmon. Kiemelte: a bosszúálló politikával fel kell hagyni, hiszen egy város fejlesztése nem függhet attól, hogy az élenjárók éppen honnan jöttek, melyik pártot képviselik, hiszen sikert csak együtt lehet elérni.

A kérdést megfordítva is feltette Tar Mihály: mi lesz, ha Horváth vagy Berta nyernek, de a kormány fideszes marad.

Horváth röviden felelt: mindent meg kell tenni, hogy azokat a célokat, amiket a kampányban megjelöltek, megvalósítsák. Berta, Horváth válaszának dicsérete után a letenyei példát hozta fel, ez a Partizánban is elhangzott, mi itt írtunk róla: https://kanizsaujsag.hu/hir/202109/elindult-a-partizan-es-a-444-elovala…

A már elmondottakhoz hozzátette: nem nevezheti meg, hogy melyik fideszes politikussal egyeztetett, hiszen másnap a kormánypárti potentát megkapná a felmondását.

A 45 perces vita után 15 percet kapott a közönség is, a jelenlévők, akik nagyjából 30-an voltak, kérdezhették a politikusokat. Én is megtettem. Érdeklődtem, hogy mi lehet az oka annak, hogy Dobrev Klára és Jakab Péter is lemondta a Partizán felkérését. Szóvá tettem, hogy a kanizsai vitát is körülölelő barátságos hangulat ellenére is fontosnak érzem megjelölni azokat a kompetenciákat, amelyek miatt az egyik jelölt a másik fölé emelkedhet. A képviselők nem vették provokációnak, hogy egy újságíró kérdést tesz fel nekik, hanem, és itt most jöjjön a hatásfokozó csend…válaszoltak! Azt, hogy mit, megnézhetik a Kanizsa TV csütörtöki, Napi Kanizsa című magazinjában.

Azt pedig, hogy a vitát ki nyerte vagy egyáltalán született-e győztes, szintén eldönthetik olvasóink, hiszen az alábbi linken teljes egészében visszanézhető a disputa.

https://www.youtube.com/watch?v=sqy21W40Zw8

M-B.GY.

Fotó: Horváth Zoltán

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.