Falunapot tartottak vasárnap Paton

facebook megosztás

Falunapot tartottak vasárnap Paton. A rendezvényen minden korosztály megtalálhatta a kedvére való programot. Koncertekből sem volt hiány, mások mellett a Kanizsai Fúvósok és a Stobos Tamburazenekar is szórakoztatta a közönséget.

Már kora délelőttől rotyogtak az ételek a pati falunapon. Pörkölt, halászlé és babgulyás is szerepelt a menüsoron. A rendezvényen a legkisebbeket is sok program várta.   

– Van ugrálóvár, lovaglási lehetőség, csillámtetkó. A műsort is próbáltuk sokszínűvé tenni, hogy mindenből legyen egy kicsi. Igénylik ezt az emberek úgy látom. A környező településekről is elég sokan ellátogattak. Reméljük, hogy mindenki nagyon jól érzi magát a falunapon. Főztünk is. Volt babgulyás, halászlé, sertéspörkölt, marhapörkölt és lecsós hús tarhonyával – mesélte Bata Zoltán, Pat polgármestere. 

A színpadon délután kulturális előadások váltották egymást, több együttes is fellépett. Az egyre népszerűbb Stobos most is széles repertoárral készült a közönségnek.

– Mikor összejövünk azért megvitatjuk, hogy mi fog talán itt a legjobban passzolni a helyi közönségnek. Amikor Magyarországon lépünk fel, akkor próbáljuk a magyar blokkokat is belevinni a repertoárba, de természetesen a fő vonal a délszláv zene, népzene, hagyományos dallamok voltak és most is ez fogja a tőkesúlyt képezni –  mondta el Vargovics Máté, a Stobos basszprím tamburása.

A Mura-menti zenekart a Zalagyöngye Táncegyüttes követte, majd Bognár Gyula magyar nóta- és dalénekes szórakoztatta az egybegyűlteket.

H.R.

(Képek: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.