Hatalmas érdeklődés övezte a becsehelyi Szüreti és Borfesztivált

facebook megosztás

16. alkalommal rendezték meg Becsehelyen a Szüreti és borfesztivált. A programok között felvonulás, táncos és zenés műsorok, valamint kézműves vásár is szerepelt. Az eseményen egész nap telt ház volt.

2005 óta egyszer sem volt ekkora érdeklődés a fesztivál iránt Németh Géza, a település vezetője szerint. A látogatók több helyszínen, gasztronómiai standoknál, borkóstolással tölthették az időt. A község vezetése a rendezvénnyel azt is bizonyítani szeretné, hogy vidéken is lehet olyan minőségű összejöveteleket szervezni, mint a fővárosban.

– Amíg a Rúzsa Magdi koncertek másutt, mindenütt fizetősek, itt nálunk ingyenes. Azt mondom, hogy faluhelyen is van élet, sok esetben gazdagabb, mint a nagyvárosok tömegházaiban. Ez kiszakadt belőlem, hozzáteszem, hogy sokan azt gondolhatnák, hogy a szüret és borfesztiválon ittam egy-két pohár bort, még egy csöppet sem ittam, majd ezután – nyilatkozta Németh Géza, Becsehely polgármestere.

Az esti órákra még nagyobb lett a tömeg, a faluház és környéke teljesen megtelt a szórakozni vágyókkal.

– A mai nap minden szempontból remek, nagyon jó műsorok voltak egész délután. A Berecz Andrásról nem kell külön szót ejteni, fantasztikus volt, a fellépő néptáncegyüttesek, dalárdák, táncosok nagyon kitettek magukért. A kulináris élvezetekről is hadd szóljak: nagyon finom borokat lehetett kóstolni, bármelyik pincészetnek a borát kóstoltam. Jómagam is bortermelő vagyok, Homokkomáromban, ott is egy nagyon jó évjárat elé nézünk – mondta el Jakab Zoltán, a Da Bibere Zalai Borlovagrend tagja.

A fesztivált Rúzsa Magdi koncertje zárta, amire rengetegen voltak kíváncsiak.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.