Kiskert a Farkas udvarban

facebook megosztás

Valóban egy pár négyzetméternyi kert szerepel sorozatunk aktuális részében. Kicsiny udvar, kicsiny veteményessel, de a gazdája, Farkas Róbertné a példa arra, valóban sokat számít akár egy talpalatnyi föld hasznosítása.

Farkas Róbertné - nyugdíjba vonult óvónő - becsehelyi származású. Több kertművelőhöz hasonlóan a gyökereinél kell keresni a miértet. Miért is gondoz egy pár négyzetméteres földterületet belvárosi házuk kertjében?

– A szüleimnek nagy kertje volt, a hegyen szőlőt is műveltek. Rengeteget dolgoztak, a konyhára valót mindig saját maguk termelték meg. Előttem ez a példa van, mert mindjárt kevesebbet kell a piacon elkölteni. 30 évvel ezelőtt költöztünk be Nagykanizsára, az első 10 évben a keleti városrészben laktunk, emeletes házban. Valahogy mindig éreztem, szükségem lenne egy kis kertre, egy kis udvarra, ahol az én kis birodalmam van. Idővel sikerült megvenni ezt a házat, a kicsi udvarral. Akkor volt benne két tőke szőlő, egy kis málnás, és szabad földterület. Ahogy teltek az évek, próbálkoztam ezzel-azzal. Paprika, paradicsom, káposzta, sóska, uborka, néhány fűszernövény,  nem nagy mennyiségben, de a nyáron ellát minket mindig. És sokkal jobb a saját termelés, mint amit az ember megvesz – mesélte az apró kert történetét Farkasné Ibolya.

A kedves nyugdíjas óvónő mindenkit arra buzdít, ha csak pár lépésnyi szabad földje van, ültessen egy-két palántát, fűszernövényt, így nem utolsó sorban permetezés-mentes, saját zöldsége, gyümölcse lehet.

– Ezek jó dolgok. Elég csak megmosni akár a szőlőt, akár a paprikát. És a mai világban, amikor minden kemikáliával kezelve van, nem mindegy, hogy az ember saját fogyasztásra mit termel, mit eszik – hangsúlyozta Ibolya.

A palántákat nem maga veti, a helyi, kanizsai piacon szerzi be Farkasné. Mint fogalmazott: számára sokszor még mindig zsákbamacska ez. A paprikája például nem lett olyan szép, mint tavaly, még nincs meg az a kör, ahol vásárol. De kísérletezik. Persze az időjárás sem egy utolsó tényező, hiszen idén a nagy meleg és kevés csapadék meghatározta a veteményesekbe elültetett növények fejlődését. És ha már növények, nézzük Ibolya málnását. Ugyanis olyan hírek terjengenek manapság, hogy ez a gyümölcs el fog tűnni a kertekből hazánkban.

– Szerintem ez is részint az időjárás miatt van. De kártevők is megjelentek. Szerencsére átvészeltük, a következő feladat az lesz, hogy a száraz ágakat levágjuk, a fiatal töveket meghagyjuk. Legyen jövőre is málnánk. Süteményben, tortában, vagy csak úgy magában, nagyon szeretjük, és ez a pár tő eleget terem ahhoz, hogy szörpünk is legyen. Munkaigényes igen. Lehet, hogy ezért tűnnek el az ültetvények. Kötözni kell, metszeni, kissé bökősek az ágak, aztán a szedés. De mi szeretjük – mondta mosolyogva a nyugdíjas óvónő.

A pár négyzetméteres kiskertben többféle fűszernövény burjánzik még most is. A snidling tavasztól szedhető, vágható, vajas vagy zsíros kenyérre tökéletes, esetleg salátákhoz. Egészséges, vitamindús. Farkasék nagyon szeretik még a mentát, ami a szörpöknek ad egy pikáns ízt. A citromfűből pedig teát készítenek. Mindezt pár négyzetméteren.

Vincze Adél

Fotó: Czigóth Sándor

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. szeptember 17-én megjelent számában olvasható.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.