Liszón is mulatoztak a hétvégén

facebook megosztás

Számos település ünnepelt a hétvégén, Liszó sem maradt ki a sorból. Az egyéves kihagyás után a falu közössége nagy lelkesedéssel állt neki a szervezésnek, amit az is jól jelez, hogy szinte egy díszítési verseny is kialakult a rendezvény kapcsán. A szüreti felvonulás mellett a főzőcsapatok is összemérték tudásukat, a gasztronómiai megmérettetésre 10 egység jelentkezett.

A szüreti időszakot ünneplő menet a falu központjából indult, a szekereken és traktorokon népdalkörök, helyi közösségek, óvodások ültek.

– Ennyire megmozgatni a települést az elmúlt 10-15 évben biztos, hogy nem volt lehetőségünk. Most mindenki beletette a magáét. Lehet, hogy a pandémia is közrejátszott, mert kiéheztek az emberek arra, hogy történjen valami. Az időjárás tökéletes, nyári időt mondhatunk így ősszel, és igen, megmozdult a falu – nyilatkozta Novák Csaba, Liszó polgármestere.

A 400 lelkes település utcái között egy igazi verseny alakult ki, hiszen a díszítési felhívásnak nem csak eleget tettek, hanem minden közösség a legjobb, a hagyományokhoz leginkább hű standot akarta kialakítani. A „dombi utcának” is nevezett Petőfi utcai lakók a régi évtizedeket idézték a díszítéssel és a kínálattal.

– Ez körülbelül egyhetes összefogás, a dombi utcának apraja-nagyja összefogott, mindenki beleadott apait-anyait – mesélte Balázs Ákos.

A szüretelők végigjárták a falut, minden utcában megálltak, és egy helyen sem maradtak vendéglátás nélkül. Közben a település központjában a főzőversenyre benevezett 10 csapat és a helyi erők készítették a vacsorának valót.

– Ezt a főzőknek készítjük, ezt a disznótarját. Előtte nap be volt pácolva, ki volt klopfolva, egy éjszakát bent volt a hűtőben, most sütjük ki. Itt mindenki ehet belőle, mi minden verseny nélkül csináljuk az egészet – mondta el Novák Zsolt.

A versenyző csapatok közt volt, akinek presztízskérdésnek számított a részvétel. A miklósfaiak harmadik alkalommal vettek részt a megmérettetésen, a kötelező és a szabadon választott ételükkel.

– Babgulyást lehetett csinálni, mi Jókai-bablevest fogunk készíteni, a versenyre pedig egy rozmaringos szűzérmét csinálunk palentával. Meg különféle házi süteményeket hoztunk magunkkal – mondta Németh Istvánné, a miklósfai Tüzes Ötös tagja.

A kínálat bőséges volt, így a zsűrinek nem volt könnyű dolga, a versenyt végül a miklósfaiak nyerték.

V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.