Megkétszerezi kapacitásait a kaposvári Kometa 99 Zrt.

Öt éven belül több mint megkétszerezi kapacitásait a kaposvári húsfeldolgozó Kometa 99 Zrt. - jelentette be a cég ügyvezető igazgatója Kaposváron, az agrárminiszter a kormány támogatásáról biztosította a fejlesztést.    

Giacomo Pedranzini ügyvezető a cég telephelyén tartott sajtótájékoztatón elmondta: a vállalat készen áll a jelentős fejlesztésre, amellyel több száz új munkahelyet hoznak létre. Hozzátette: a cég idén 60 milliárd forint árbevételre és pozitív eredményre számít.    

Nagy István agrárminiszter közölte: Kaposváron adottak a feltételek a fejlesztés sikeréhez. A zrt. élhet a kormány támogatási lehetőségeivel, a nyitva lévő élelmiszeripari, 50 százalékos támogatási intenzitású pályázatokon akár ötmilliárd forintot lehet elnyerni komplex fejlesztések kivitelezéséhez - tette hozzá.    

Megjegyezte: a somogyi megyeszékhelyen működik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kampusza, amely több állattenyésztő szakot is indít.    

"A kormány részéről a szakképzés, az egyetem és az üzem fejlesztését maximálisan támogatjuk" - jelentette ki.    

Emlékeztetett arra, hogy az állattenyésztési telepek korszerűsítésére 50 milliárd forintos keretösszeggel írtak ki pályázatot, a keret az eredményhirdetésénél 320 milliárd forintra nőtt.    

Hozzátette, meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy hazai alapanyagból lehessen kielégíteni a Kometa üzemének megnövekedett kapacitását.    

Szita Károly (Fidesz-KDNP), a város polgármestere arról beszélt, hogy Kaposvár céljainak elérését - a bérek emelkedését és azt, hogy mindenki dolgozhasson, akik akar - a gépipar mellett az élelmiszergazdaságra alapozták.    

Gelencsér Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: Kaposváron egyfajta ipari reneszánszt igyekeznek megvalósítani, amelynek elemei többek között az ipari parkok építése, a kkv-szektor segítése és az élelmiszer-gazdaság fejlesztésének támogatása.    

Prohászka Balázs ügyvezető igazgatóhelyettes az MTI-nek elmondta, az üzem kapacitását a projekt végére heti 50 ezer sertés feldolgozására tervezik növelni, a társaság beruházásának értéke 31 milliárd forint.    

Az 1994-ben alapított, olasz többségi tulajdonú zrt. 2019-ben 46,5, 2020-ban 54,2 milliárd forint nettó árbevételét ért el, tavaly 886 millió forint adózott eredménnyel. A társaság mérlegbeszámolója szerint a termékeit 23 milliárd forint értékben exportálta, főbb külpiaca Olaszország, Horvátország és Szlovénia volt. Az ügyvezető-helyettes közlése szerint az árbevétel a kapacitásbővítés végére eléri a 150 milliárd forintot.

MTI

(Borítókép: kormany.hu)