Nincs rá magyarázat

facebook megosztás

Nem a legszebb napjait éli az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó együttese, hiszen a 3. forduló óta mindössze egy pontot könyvelhetett el, a legutóbbi fordulóban az SC Sopron nyert ellene, ráadásul az Olajbányász-stadionban.

FC Nagykanizsa (15.) – SC Sopron (14.) 1-4 (1-3)

NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés, 7. forduló. Nagykanizsa, 100 néző. Vezette: Héra (Ország, Nagy B.). G.: Ekker (34. - 11-esből), illetve Kustor (6., 76.), Krizsonits (31.), Holzmann (38.)

FC Nagykanizsa: Borsi – Horváth B., Kovalovszki, Major, Tóth G. - Talabér (Nikics) – Vlasics (Kobra), Kószás, Béli M. (Szabó P.), Lőrincz (Bohata) – Ekker (Péntek). Vezetőedző: Koller Zoltán.

Egyértelműen úgy voltak vele kanizsai oldalon, javítaniuk kell az előző fordulók tendenciáján, igaz, éppen az a Sopron érkezett, melyet semmilyen helyzetében sem lehet félvállról venni. Ezt igazolandó az első igazán jó támadás után már a 6. percben vezetést is szerzett soraiból Kustor Noel. A jórészt mezőnyjátékot hozó további időszakot követően egy gyors kontra után az SC Sopron Krizsonits Mátyás révén növelni tudta előnyét. Rögtön visszajött azonban a meccsbe a Kanizsa, mivel a Lőrincz Bence buktatása után megítélt büntetőt Ekker Milán váltotta gólra. Még az első játékrészben egy nagy vendéghelyzet, majd újabb soproni találat következett: Holczmann Patrik remek megmozdulása azt jelentette: ismét kétgólos lett az SCS előnye. A második negyvenöt percben újabb lehetőséget kapott tizenegyesből az FCN, Ekker kísérletét akkor azonban Horváth Brúnó már hárítani tudta. Kustor a meccs hajrájához közeledvén fülelt le a hazai védőharmadban egy labdát és 25 méterről a vendéglátók kapujába emelt. Ezzel a meccs el is dőlt, a nagykanizsai együttes sorozatban negyedik nyeretlen találkozóját vívta meg, ugyanakkor a Magyar Kupában az előttünk álló hétvégén bizonyára igyekszik majd javítani.

- Okosat mondani egy ilyen mérkőzés után igencsak nehéz, igazából magyarázatot találni erre nem is lehet – mondta el a csapata teljesítményéről véleményét Koller Zoltán vezetőedző. - Valami nem jól működik, egyelőre azonban nem tudjuk, hogy mi az, amiért nem működnek a dolgok. Nincs mese, ezt orvosolnunk kell mihamarabb!

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.