Pedig a ziccereik megvoltak

facebook megosztás

Nem kezdte jól idényét a Nagykanizsai Futsal Club NB II-es együttese, hiszen az első forduló keretében Pécsen kikaptak a PEAC legénységétől.

PEAC – Nagykanizsai Futsal Club 8-4 (4-1)

NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, 1. forduló. Pécs. Vezette: Kakuk. G.: Vénosz (1., 26.), Kovács A. (18.), Bartal (19.), Füzesi (20.), Farkas K. (25.), Szaniszló (33.), Kutor (39.), illetve Takács D. (15.), Millei B. (26.), Gergály (37., 38.)

NFC: Szakmeiszter Á. - Józsa, Takács D., Schuller, Fujsz. Csere: Szőke Á., Csavari, Gergály, Millei B. Játékos-edző: Szőke Ádám.

Korántsem teljes kerettel kelhetett útra az NFC NB II-es futsalcsapata Pécsre, hiszen három játékosuk eleve sérült, ennek ellenére reménykedtek a csapat háza táján abban, hogy legalább pontszerzés lehet a baranyai túra vége. Ha azt vesszük, hogy az elmúlt idényt mindkét gárda vereséggel zárta, egyértelmű volt, hogy ennél jobb rajtot szerettek volna a pécsiek, valamint a kanizsaiak is, akik legutóbb áprilisban és májusban találkoztak egymással a Nyugati csoport alsóházi rájátszásában. Előbbin a Nagykanizsa nyert 9-2-re, a baranyai megyeszékhelyen aztán a PEAC visszavágott 9-4-gyel. A hazaiak azonnal góllal nyitottak, majd a félidő hajrájához érve, illetve az utolsó perceiben gyorsultak fel az események: a Kanizsa egyenlítésére három újabb PEAC-találat volt a válasz. A második játékrészben voltak ugyan gólváltások, de a vendégek nem tudtak közelebb kerülni riválisukhoz, így a párosítás utolsó három meccséből a mostani is hazai sikert hozott. A versenyprogram szerint jövő hétfőn a kanizsaiak a BAK-Maximo ellen javíthatnak, a mérkőzés 20 órakor kezdődhet a Zsigmondy-csarnokban.

- Nem úgy sikerült a szezonkezdés, ahogyan szerettük volna – értékelt a kanizsai futsalosok játékos-edzője, Szőke Ádám. - Betegségek és sérülések miatt kevés mezőnyjátékossal, egy jól védekező Pécs ellen is sikerült azonban kialakítani rengeteg helyzetet, amiből sajnos csak négyet tudtunk gólra váltani. Ellenfelünknek lényegében minden kontrája eredményesen fejeződött be, a tanulság ebből az, hogy a ziccereknél jobban kell koncentrálunk, akkor nyerhetjük meg az ilyen meccseket.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.