Széles repertoárral várja a kultúraszerető közönséget a KKK

facebook megosztás

Igényes és színvonalas kultúraközvetítés – továbbra is ez a célja a Kanizsai Kulturális Központ munkatársainak. Ahogy az az intézmény mai sajtótájékoztatóján kiderült: a következő hónapokban számos neves, hazai művész mellett, több kanizsai is bemutatkozik a nagyközönségnek.

Széles repertoárral várja a kultúraszerető közönséget az elkövetkező időszakban a KKK. Az érték a mérték – tartja programszervezésének kiindulópontjául a létesítmény közössége.

– Szeretnénk folytatni, majdnem ott ahol abbahagytuk, hiszen valamennyi intézményünkben szeretettel várjuk a nagykanizsai és a környékben élő kedves látogatókat kiállításokkal, színházi előadásokkal, könnyű – és komolyzenei hangversenyekkel, kézműves játszóházakkal, ismeretterjesztő előadásokkal, így a teljesség igénye nélkül. Újra elkezdtek működni az intézményegységekhez kötődő közösségeink, művészeti csoportjaink – mondta Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója.

Többek között Mikó István, Rudolf Péter, Alföldi Róbert és Vándor Éva is a kanizsai színpadra lép az újonnan meghirdetett színházbérletek jóvoltából. A felnőttek mellett gyermek és ifjúsági színházba várják a fiatalabbakat, de a Medgyaszay Házban újraindított irodalmi estek programsorozatban Hegedűs D. Géza és Hámori Gabriella is számít a nagyérdeműre. A komolyzene iránt érdeklődőknek a Filharmónia bérlet nyújthat kellemes kikapcsolódást, továbbá Kanizsára érkezik Bereczki Zoltán, Gregor Bernadett és Csengeri Attila is. A klubkoncerteken és a jazzen kívül pedig a népzene is teret kap az intézményekben. A Kultúrházak éjjel-nappal országos programhoz kapcsolódva hamarosan újabb nagyrendezvény kínál kikapcsolódást az érdeklődőknek.

– Családi hétvégére várjuk a kedves kanizsai és Kanizsa környéki közönséget, mégpedig szeptember 24-26-ig. Minden korosztálynak próbálunk programot szervezni, lesz kiállításmegnyitó, a Medgyaszay Házban Csuja Imre műsora, az Igricek együttes helyett a Retro Party Boys koncertje lesz a HSMK-ban, vasárnap pedig a Mazsola és Tádé bábelőadásra, kézműves foglalkozásra várjuk a szülőket és gyermekeket – fogalmazott Horváthné Gelencsér Edit, a Hevesi Sándor Művelődési Központ intézményegység-vezetője.

A jelenlegi szabályozások értelmében a Kanizsai Kulturális Központ rendezvényeit védettségi igazolvány nélkül, mindenki látogathatja.

K.V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.