Szombat este is hangos volt az Ady utca

facebook megosztás

Szombat este is hangos volt az Ady utca. A Retro Rockstaféta programon három zenekar várta a kanizsai közönséget. A fellépők egy különlegességgel is készültek, hiszen a bandák közösen is eljátszottak egy dalt a megjelenteknek.

Alig ért véget a Kultúr Korzó, de máris népszerű retro slágerek csendültek fel az Ady utcán. A közönség a helyi Retro Party Boys mellet két vendégzenekart is hallhatott. A program célja, ahogy a neve is sejteti, hogy a gitárzenekarok egymásnak adják át a stafétát.

– Bizony összetrombitáltunk az országból hét-nyolc hasonló karakterű gitárzenekart, akik még életben tartják ezt, ami még annak idején volt. Szeretnénk ezt népszerűsíteni és talán még jobban segít, hogy összeállunk, akik még soha nem voltak együtt szakmailag és eljátszunk egy órás, másfél órás műsort – mondta el Dobos László, a Retro Party Boys ritmusgitárosa.

A zenekar tagjai bíznak a folytatásban és abban reménykednek, hogy akár az ország különböző pontjaira is eljuthatnak majd a közös műsorukkal.

– Ilyen még nem volt Kanizsán, de remélem, hogy lesz folytatása. Nem csak itt, hanem azokban a városokban, ahonnan jöttek a vendégzenekarok. Székesfehérvár vagy Budapest és talán az Alföldről is, hiszen onnan is csak egy hiba miatt, mert az egyik zenekar dobosa külföldre ment, nem tudtak jönni. Akkor négy zenekar lett volna, az még keményebb dolog lett volna – fogalmazott Bacskay Zoltán, a Retro Party Boys szólógitárosa.

A koncert végén a The Hundows, a Live Guitar Project és a Retro Party Boys közösen játszott egy számot a publikumnak.   

H.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.