Térségi kiállítást és vásárt rendeztek Felsőrajkon

Térségi kiállítást és vásárt rendeztek Felsőrajkon. Az esemény célja, hogy a hagyományok ápolásával erősítse a környező települések kapcsolatát. Az érdeklődők a helyi termelők árui, valamint a tájegységre jellemző ételek és sütemények közül válogathattak.

A termelői vásárt Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos álmodta meg 2013-ban, ez azóta is működik a településen minden hónap utolsó szombatján. Zsuppánné Horváth Mária polgármester elmondta: ez a rendezvény a hétvégi piacok továbbgondolása.

Ezzel is segítve a településen lévő lakosság összetartozását, kulturális életét, az étkezések és különféle helyi szokások megismerését – mondta el Zsuppánné Horváth Mária, Felsőrajk polgármestere.

Keszthelyi Nikoletta kormánybiztos kiemelte: a magyar embereknek is egyre fontosabb, hogy hazai termékeket vásároljanak.

Főleg itt a járványhelyzetben is bebizonyosodott, hogy fontos elérni azt, hogy országhatáron belül jussunk a termékeinkhez, ne legyünk kiszolgáltatva akár külföldi termelőknek, gyártóknak, logisztikának vagy a forgalmazóknak. Tehát megszüntessük az úgynevezett kiszolgáltatott helyzetet, a helyi emberek, a vidékiek, de a fővárosiak is a magyar termékekhez tudjanak hozzájutni. Ez fontos, mert a kiszolgáltatottságot az országon belül tudjuk csökkenteni – nyilatkozta Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár.

A meghívott vendégek kukoricamorzsoló vetélkedőn is részt vettek.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)