Több egyetemen védettségi igazolvány nélkül nem lehet beköltözni a kollégiumba

facebook megosztás

Csak a védettségi igazolvány bemutatása után lehet beköltözni több egyetemi kollégiumba, azok a hallgatók, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen, nem kaptak férőhelyet – tudta meg az Eduline. Az innovációs minisztérium is azt javasolja a felsőoktatási intézményeknek, hogy a kollégiumokat „lehetőség szerint” csak beoltott hallgatók használják, de az erre vonatkozó szabályokról az egyetemek, főiskolák döntenek.

"A kollégiumokat, diákotthonokat egészséges, tüneteket nem mutató, magukat egészségesnek érző, lehetőség szerint a koronavírus elleni védettségüket igazoló személyek vegyék igénybe" - ez a kissé homályos megfogalmazás szerepel abban a járványügyi javaslatcsomagban, amelyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) küldött ki az egyetemeknek és főiskoláknak a hét elején. A dokumentum többek között az oktatás normál munkarendjével, a külföldről érkező hallgatók elhelyezésével, karanténkötelezettségének teljesítésével, a termek és egyéb helyiségek fertőtlenítésével, a rendezvényekre vonatkozó szabályokkal is foglalkozik, a legtöbb hallgatót érintő rész azonban kétségkívül a kollégiumi beköltözésről szóló rövid megjegyzés. Az ugyanis egyértelművé teszi, hogy a felsőoktatási intézményeknek lehetőségük van arra, hogy védettségi igazolványhoz kössék a kollégiumi beköltözést.

Ezt erősítette meg Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke korábban az ATV-nek: minden egyetem maga dönt arról, hogy milyen korlátozásokat vezet be. "Valószínűleg lesz példa arra, hogy bizonyos egyetemek egyes kollégiumaiba csak oltási igazolvánnyal rendelkezőket engednek be, de olyan is lehet, hogy az oltás hiánya nem kizáró ok, de pluszpontot jelent a jelentkezésnél, ha valakinek megvan mind a két oltása" - mondta a HÖOK sajtófőnöke.

Van, ahol már be is jelentették: védettségi nélkül nincs szoba

Néhány egyetemen már korábban döntöttek arról, hogy csak azok kaphatnak szobát/ágyat, akik védettséget szereztek a koronavírus ellen. „A kollégiumi férőhelyet csak és kizárólag SARS-CoV-2 ellen beoltott hallgatók foglalhatják el. Azok a hallgatók, akik nem rendelkeznek érvényes oltási igazolással, nem költözhetnek be a kollégiumba” – ez olvasható például a Semmelweis Egyetem hallgatói önkormányzatának oldalán. Az egyetemnek több kollégiuma van Budapesten, néhány csak 30-40 hallgatót tud fogadni, de a nagyobb épületekben 200-250 egyetemista is helyet kaphat.

Az augusztusban új fenntartót kapott – az államtól az Egri Főegyházmegyéhez került – Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen is ugyanígy döntöttek: a kollégiumokba csak azok a hallgatók költözhetnek be, akik védettek a koronavírus ellen. Ugyanez a szabály vonatkozik a külföldi hallgatókra is: be kell mutatniuk védettségi igazolványukat, viszont ha az országba lépést követően karanténba kell vonulniuk, a kollégiumok „elkülönített elhelyezést” biztosítanak nekik, vagyis erre az időszakra nem kell külön szállást keresniük.

Az Óbudai Egyetem kollégiumaiba a folyamatosan bent lakóknak nem kell védettségi igazolvány, de "ajánlott" – így fogalmaz a rektori utasítás. Viszont azok, akik a beköltözés előtt legalább három hónapig külföldön tartózkodtak, csak akkor foglalhatják el a szobájukat, ha van öt napnál nem régebbi, negatív PCR-tesztjük, és emellett vállalják, hogy harminc napon belül beoltatják magukat. Ha ez utóbbit nem teszik meg időben, azonnal ki kell költözniük a kollégiumból.

Máshol lazábbak a szabályok

A legtöbb egyetemen azonban – egyelőre – nem kérnek a kollégistáktól védettségi igazolványt. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen azok is beköltözhetnek a kollégiumokba, akik nem oltatták be magukat, viszont „bármilyen légútibetegség-tünet megjelenése esetén az eset tisztázásáig a betegszobát kell igénybe venni” – olvasható az egyetem járványügyi testületének tájékoztatójában. A dokumentumból az is kiderül, hogy a vendégekre más szabályok vonatkoznak. A kollégistákon kívül csak olyanok léphetnek be az épületekbe, akik igazolják a védettségüket.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői kollégiumainak tájékoztatójában külön felhívják a figyelmet arra, hogy a kollégiumi beköltözésnek nem feltétele a védettségi igazolvány, de ha egy hallgatónak van ilyen kártyája, azt magával kell vinnie a beköltözésre. A győri Széchenyi István Egyetem kollégiumaiba szintén beköltözhetnek azok a hallgatók, akik nem oltatták be magukat, viszont – olvasható az egyetem oldalán – „a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében szeptembertől visszavonásig a hallgatói vendégfogadás szünetel, éjszakai vendégfogadásra („bentalvós”) nincs lehetőség”.

Szigorodhatnak az egyetemi előírások?

Bár az egyetemek a héten kapták meg az ITM útmutatását, sok helyen már a korábban közzétették az őszi szemeszter szabályait. Múlt heti cikkünkben még arról írtunk, hogy az intézmények hagyományos, "jelenléti" oktatásra készülnek, mindössze a nagyobb létszámú előadásokat tartják meg online, és jellemzően a maszkhasználatot sem tették kötelezővé.

Azóta azonban több egyetemről érkeznek hírek szigorításról. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem járványügyi tájékoztatójából kiderül például, hogy a közösségi terekben (például tantermekben, ügyfélfogadási helyiségekben, folyosókon) az orrot és szájat eltakaró maszk használata mindenkinek kötelező, emellett az egyetem a tanév elején felméri az átoltottság szintjét anonim kérdőív segítségével, majd ezt hetente újra megteszik az aktuális adatok felméréséhez.

Az ELTE Informatikai Karán sajátos megoldást használ majd: az őszi félévben két részre osztják a hallgatókat, akiknek csoportonként felváltva kell bejárniuk az „élő” órákra. Azokat a hallgatókat, akiknek a neve A-K betűvel kezdődik, az „A” hétre, míg a többieket a „B” hétre sorolták be Az „A” hét szeptember 6-án, míg a „B” hét a szeptember 13-án kezdődik, ezek aztán felváltva ismétlődnek egészen a szorgalmi időszak végéig. Az ELTE hozzátette: az így besorolt hallgatók a karon tartott hibrid órákon a saját hetükben jelennek meg személyesen, míg az alternatív héten csak online vesznek részt az órákon, csak speciális esetekben, az oktatóval egyeztetve, illetve a fix csoportokban lehetnek ez alól kivételek.

Szegeden a Welcome Camp-Összegyetemi Gólyatábor nevű rendezvény marad el a bizonytalan járványhelyzet miatt - ezt kedden jelentette be a Facebookon a hallgatói önkormányzat. Legutóbb 2019-ben tartották meg a szegedi egyetem fesztiválját, akkor három napon át, több színpadon voltak programok.

Forrás: eduline.hu

(Borítókép:pixabay.com)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.