A csokoládé történetét és a temperálás fortélyait is elsajátíthatják az érdeklődők az iNKluzív csokiműhely foglalkozásokon

facebook megosztás

A csokoládé történetét és a temperálás fortélyait is elsajátíthatják az érdeklődők az iNKluzív csokiműhely foglalkozásokon Nagykanizsán. Az ALAUTI programján autizmussal élő és neurotipikus, vagyis olyan személyek is részt vehetnek, akiknél nem diagnosztizáltak autizmust. A rendezvény célja a társadalmi integráció elősegítése.

Az ALAUTI a HACSuNK keretösszegéből két projektre is támogatást nyert, ebből az egyik az iNKluzív csokiműhely. A foglalkozások egy rövid kitekintővel kezdődnek a csokoládé történetéről, valamint az édesség fajtáit is ismertetik a résztvevő gyerekeknek és felnőtteknek. Ezt követően pedig a csokoládé temperálását, vagyis hőkezelését mutatják be egy speciális, erre a célra készült asztalon. Miután a csokoládé elérte a megfelelő hőmérsékletet, mindenki formába önti és egyénileg, ízlés szerint díszíthetik. Mint azt Győrfi Anikótól, az alapítvány kuratóriumi elnökétől megtudtuk: a műhelyben nem csak a csokoládékészítésen van a hangsúly, hanem egy közösségi teret is szeretnének létrehozni.

– Ez egy egyéves program, és havonta két csokikészítő foglalkozást tudunk csinálni autista, illetve az autizmusban nem érintett embereknek. Pont ez az inkluzivitás lényege, hogy együtt csináljunk valamit és megismerjük egymást. Ezáltal leépíthetők a sztereotípiák az autizmussal kapcsolatban, hiszen egy közös élmény a csokikészítés – mondta el Győrfy Anikó, a Alapítvány az Autista Gyermekekért kuratóriumi elnöke.

K.R.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.