Évente legalább egy alkalommal érdemes szakemberrel átnézetni a tüzelőberendezéseket, tanácsolja a katasztrófavédelem
702 esetben pedig kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat, ebből 34-szer Zala megyében – említette Kósi Zsolt, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Hivatalosan október 15-én kezdődik a fűtési szezon, a szakemberek nem csak a kémények, de a fűtőberendezések karbantartására is felhívják a figyelmet.
Évente legalább egy alkalommal érdemes szakemberrel átnézetni a tüzelőberendezéseket Kósi Zsolt szerint. A nem megfelelően működő, nyílt égésterű készülékek ugyanis tragédiákhoz vezethetnek.
– Gondolok itt arra, hogy nyílt égésterű fűtő és vízmelegítő eszközök vagy akár gázkazánok, kandallók, kályhák, ezeket is érdemes átnézetni szakemberrel. Azt is tudjuk, hogy a fűtési időszakban általában megnő a szén-monoxid mérgezéses esetek száma. Tévhit az, hogy csak a régi gázkazánoknál jelentkezhet ez a probléma, hiszen gyakorlatilag minden nyílt égésterű fűtőeszköz és vízmelegítő forrása lehet a mérgező gáznak, amennyiben nem biztosított a levegő utánpótlása – mondta el Kósi Zsolt, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Tömpe Balázs, egy gázkészülékeket forgalmazó cég tanácsadója azt tapasztalja, hogy egyre többen cserélik le elavult fűtőeszközeiket.
– Amikor egy készüléket választunk, akkor azért illik odafigyelni arra, hogy egy minőségi készüléket válasszunk, azon belül egy jó ár-érték arányú készüléket. Megbízható legyen és legyen egy jól képzett szervizháttér is mögötte. Nagyon fontos még az is, hogy szabályozható, jól igazítható legyen a rendszerhez, és jól működjön a rendszerben. Egy fűtési rendszer egy komplex rendszer, itt nem lehet kivenni csak a kazánt, itt mindig a rendszert egészében kell nézni – nyilatkozta Tömpe Balázs, a VIVACO Kft. tanácsadója.
A szakember hozzátette: egy jól üzemeltetett, rendszeresen ellenőrzött kazán minimum 10, de akár 15-20 évig is kifogástalanul működhet.
K.V.
(Képek: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Sziréna
Parkolóban fogták el a kanizsai kábítószer-kereskedőt
2023. jún. 7. 08:12A megalapozott gyanú szerint a helyi férfi az elmúlt hónapokban több fogyasztónak is értékesített marihuánát, akik három-négyezer forintot fizettek a tiltott szer grammjáért.
Szóváltás után egy kés is előkerült Pókaszepetken
2023. jún. 6. 13:00Egy pókaszepetki családi házban tartott összejövetelen a 38 éves házigazda előzetes szóváltást követően egy kést dobott ismerőse felé, ami a férfit hastájékon eltalálta, és vérző sérülést okozott.
Olyan részeg volt a 68 éves kanizsai férfi, hogy a saját autóját sem ismerte fel
2023. jún. 6. 10:57Az eset június 4-én történt Nagykanizsán.
Ellopta a forgalomterelő oszlop akkuját, keresik a fonyódi rendőrök
2023. jún. 6. 09:25Ismeretlen személy 2023. április 20-án 22 óra 28 perckor az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalának 152. kilométerszelvényében – Fonyód magasságában – a kiépített, forgalom-átterelő jelzőoszlopokhoz tartozó akkumulátort eltulajdonította így az áramforrás pótlásáig a jelzőoszlopok láthatósága az éjszakai, illetve korlátozott látási viszonyoknál nagyban csökkent.
Újabb gyermekmentőmellényeket helyeztek ki a Balatonnál a vízimentők
2023. jún. 6. 07:05A keszthelyi Városi Strandon, a gyenesdiási Diási Játékstrandon, illetve a balatonlellei BL YachtClub kikötőjében elhelyezett állványokon 12 darab különböző méretű, gyermekeknek való mentőmellény található, amelyeket bárki ráadhat a gyermekére, amíg a strandon vagy a kikötőben van.
Tempósra vette a 76-os nagykapornaki kanyarját
2023. jún. 5. 11:50Ezen a szakaszon, a tavalyi évben 17, idén 4 közlekedési baleset történt ebben, csak ebben a kanyarban. A nagyobb bajt a legtöbb esetben a szalagkorlátok akadályozták meg, így a megcsúszó járművek nem találkoztak a szemből érkezővel, jobb esetben csak a járművek és a szalagkorlát sérültek.
Villanyoszlopot fogott, kerítést szakított, sírköveket tört egy ittas nő autóval Teskándon
2023. jún. 5. 10:49A 49 éves milejszegi nő személygépkocsival Teskándon egy balkanyarban - vélhetően ittassága miatt - letért az úttestről, villanyoszlopnak ütközött, egy telephely kerítését átszakítva, több sírkövet összetörve állt meg. Nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.