Hogy a Szuperligában szuper módon menjenek...

facebook megosztás

Tulajdonképpen egy évad kimaradt a sakk NB I küzdelmeiben, hiszen a 2019-2020-as idény után ezen a hétvégén már a 2021-2022-es pontvadászat kezdődik. A koronavírus-járvány végett mondhatni kissé átalakultak az elképzelések, egy azonban biztos: ezúttal már rajtolhat a szezon.

Bő egy esztendeje, 2020 szeptemberében a Tungsram Aquaprofit NSK megszerezte története tizenharmadik NB I-es bajnoki címét, mely zsinórban a tizenkettediket foglalta magában. Aztán a tavaszról áttett fordulók után következtek tavaly ősztől a fajsúlyos lezárás hosszú hónapjai, így ezzel az újdonsült pontvadászat kiírása is lehetetlenné vált. Vasárnap azonban kezdődhet a 2021-22-es szezon, s amelyik klubbal - vagyis az ASE Pakssal – zárt a Tungsram ANSK múlt év szeptemberben, vasárnap 10 órától rögtön azzal is nyit – ráadásul ezúttal is idegenben.


A klub "dicsőségpolcain" ilyen a kupák tumultusa, de ez nem lehet akadálya annak, hogy a Tungsram Aquaprofit NSK ismét az aranyért menjen a sakk Szuperligában

Fotó: PL

- Gyakorlatilag rögtön az egyik legnagyobb riválisunkkal, a paksiakkal kezdhetünk – fogalmazott Nádasi Tamás, a nagykanizsai sakk-klub elnöke. - Az erőviszonyok valamennyire változtak, a bajnokság alighanem kiegyensúlyozottabb lesz, ugyanakkor, az úgy tűnik, örök, hogy a Pakssal mindig számolni kell. Nem lesz viszont ott a mezőnyben a DVTK, a Haladás mellé ellenben felzárkózott az előzetes latolgatások alapján az Ajka. No, és amellett se menjünk el, hogy az NB I-es elnevezés Szuperligára változik, míg második számú egységünk a második vonalat jelentő NB I-ben rajtol.

Ezzel máris az esélyek elemzésénél tartunk, amelybe azért beleszólhat a mindenkori csapat összeállítása is.

- Még nem hagytuk azért teljes mértékben magunk mögött a vírushelyzetet, s ez akár azért is lehet egy másik irányba terelő ok, mivel így jobban szeretnénk és tudunk minél több magyar játékos asztalhoz ültetésével próbálkozni. A bajnoki rendszer ismét visszatér a táblapontok számításához, vagyis a nagyobb arányú győzelmek így többet is érnek, persze, ezzel is nagyon kell figyelnünk riválisainkra. Mint az első osztály címvédője, szép is lenne, ha azt mondanánk, a tisztes helytállás a célunk, úgyhogy nyugodtan mondhatom, a elsőség megvédése az elsődleges elképzelés.

S hogy kikkel is a soraikban?

- Hosszú idő után távozott tőlünk Bánusz Tamás, aki az Ajkához igazolt, a szlovén Luka Lenic abbahagyta, nálunk ülhet viszont asztalhoz az elkövetkezendőkben Demeter Dorina, Csonka Balázs, Antal Gergely, illetve a légiósok közül az osztrák Valentin Dragnev és a horvát Sasa Martinovic. Rajtuk kívül visszatért hozzánk a szlovák Igor Stohl. A keret tehát úgy vélem, nem rossz, s mindent meg is teszünk az újabb bajnoki aranyérmünkért.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.